A Volkswagennek még mindig bíróságra kell járnia a dízelbotrány miatt

A vállalat által foglalkoztatott jogászok kis túlzással ki sem látnak a munkából. A Volkswagen hivatalos közleményben közölte, hogy fellebbez a holland bíróság azon végzése ellen, amely kártérítés megfizetésére kötelezi a vállalatot a hat évvel ezelőtt kirobbant dízelbotrány kapcsán. Az amszterdami kerületi bíróság szerint 3000 euró (durván 1,1 millió forint) kártérítés jár minden olyan új Volkswagen, Audi, Seat […]

Három elektromos autó, amely a Tesla babérjaira tör

Közel száz új elektromos autó áramolhat be a gépjárműpiacra 2025-ig, köztük több nehézsúlyú városi terepjáró is – írja a The New York Times. Közeledni látszik a fosszilis meghajtású gépjárművek korának a vége. A Tesla lendülete sok gyártó számára biztatóan hat, azonban még várat magára az elektromos járművek eladásainak piaci áttörése. A Elon Musk cégét leszámítva a […]

Garázsdoki rendel: VW New Beetle

Az egyre fejlődő járműtechnika, elektronikai szempontból, kihívások elé állítják az autószerelőket. Az autóipar utóbbi 7 év fejlesztéseinek 85%-a az elektronikában összpontosultak. Egy mai autóban akár 154 vezérlőegység is előfordul és az előforduló hibajelenségek egyre jobban összefüggenek a különböző rendszerekkel, mivel ezek hálózatban (vagy akár hálózatokban) vannak összekötve. Az autóban lévő rendszerek szoftverei pedig a mai […]

Sorra alakulnak elektromos autó gyárakká a Volkswagen klasszikus üzemei

A benzines és dízelmotoros autók átadják a helyüket a villanyautóknak a német gyárakban. A zwickaui üzem átalakításával kezdődött az a folyamat – ahol egyébként anno 1957 és 1991 között a Trabantok, majd a Volkswagen különböző típusai készültek –, hogy a német márka a kulcsfontosságú gyáregységeiben átalakul a termelés és hamarosan csak elektromos autókat fognak gyártani. Zwickauban például […]

Hamarosan teljesen a Volkswagené lehet az Audi

Az anyacég kivásárolná az eddig nem hozzájuk tartozó kisebbségi részvényeket. Volkswagen-csoport a világ egyik legnagyobb autóipari vállalata, amelynek tucatnyi gyártó tartozik a portfóliójába. Ilyen az Audi is, amely viszont eddig nem volt teljes egészében a VW tulajdona. A tulajdonrészük 99,64 százalék volt az ingolstadti székhelyű vállalatban, amely hamarosan megváltozhat. A Volkswagen-csoport közzétette vételi szándékát a cég kisebbségi részvényeinek megvételére, […]

Lezárult egy korszak az autógyártás történelmében

Vége egy 116 éves korszaknak: legyártották Zwickauban az utolsó belső égésű motoros autót.   1904 óta gyártanak autókat Zwickau autógyárában, és ezalatt sok nagy fordulatot megélt a szászországi üzem. Ami állandó volt, az a belső égésű motor az itt gyártott autókban, de ennek immár vége: egy Golf R Variant lett az utolsó ilyen, ami kigurult […]

34 millió forint a legritkább Volkswagen Golf

A német népautóból eddig közel 40 millió darabot gyártottak, ez közülük az egyik legizgalmasabb. A Volkswagen Golf 1974-es megjelenése óta már a nyolcadik generációnál tart. Gyártottak belőle jó néhány izgalmas verziót is, de a második generációból létezik egy változat, ami az összes ritkaságot veri; a gyártását követően is csak a német konszern vezérkara, valamint a kiemelt kereskedések […]

Jön a 8-as Golf kombi változata, mutatjuk

Már csak néhány hónapot kell várnunk az új Golf praktikusabb, családi változatának megérkezésére. A nyolcadik generációs Golf március elején került be a cég online konfigurátorába. Hazánkban jelenleg legolcsóbban 7 805 330 forint ellenében lehet új Golfunk, ennyibe kerül ugyanis egy 130 lóerős 1,5 literes TSI benzinmotorral, illetve hatfokozatú kéziváltóval szerelt Golf Life. Az új Golf […]

Megújul a legnépszerűbb Volkswagen

Kínában már kapható az átalakított megjelenésű Tiguan, a frissítést hamarosan a globális modellen is bejelentik. Elérte a hatmilliós darabszámot a Volkswagen Tiguan, amelyből csak 2019-ben 910 926 példányt gyártottak, ezzel a Volkswagen márka és konszern legnépszerűbb autója volt. Átlagosan 35 másodpercenként gördül le egy példány a szerelősorokról, és a világ országainak 80%-ában lehet megvásárolni. Ezek […]

A Volkswagen új modelljei bizonyítják, hogy a hibrid autók is lehetnek bivalyerősek

Az új Golf GTE és a Touareg R is remek példa arra, hogy a hibrid meghajtás nem jár komoly lemondásokkal, cserébe viszont sokkal tisztább és környezetkímélőbb, mint a hagyományos üzemanyagok. A Volkswagen legújabb modellje, a Touareg R egy plug-in hibrid SUV, ami egy 2,9 literes, V6-os motoron alapuló, az elektromos motorral együtt 456 lóerős jármű. […]