Q-Service Truck konferencia – Krakkó, 2022. 11. 03-05

2022-ben az Inter Cars nemzetközi szinten azt a döntést hozta, hogy további erőforrásokat csoportosít illetve fókuszál a Q-Service Truck nemzetközi haszongépjármű szervizhálózat promótálására és fejlesztésére. Ezzel a döntéssel összhangban 2022. november 3-5-ig megrendezésre került az első nemzetközi Q-Service Truck hálózati konferencia. Magyarországról a hálózati partnerek több mint 80 %-a tudta magát szabaddá tenni és vett […]
AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő – Mezőtúr

Épp csak aludtunk egyet és az első tavaszi napsütés már Mezőtúron találta a Young Car Mechanic csapatát, a diákokat és tanáraikat. Bosnyák István volt ezúttal a házigazdánk és ismét egy, korábban házigazdaként még nem résztvevő szerviznél tettünk tiszteletünket. A „gladiátorok” ezúttal Debrecenből és Békéscsabáról érkeztek. Négy nagyszerű helyszín, négy nagyszerű házigazda volt a mérce és […]
AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő – Mezőkövesd

Február utolsó napján a három korábbi, már „jól bevált” Q-Service helyszín után ellátogattunk Mezőkövesdre. Egy a Young Car Mechanic Verseny szempontjából teljesen új helyszínre. Pető Autó Kft. Aki ismeri a Pető Imre nevével „fémjelzett” vállalkozást, pontosan tudja, hogy a környék egyik legismertebb, legjobban felszerelt és magas szakmai színvonalon működő szervizvállalkozása vállalta magára a tél utolsó […]
AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő – Siófok

Még egy hét sem telt el a két regionális döntő között és február 21-én már Siófokon találkoztunk ismét a diákokkal és tanáraikkal. A Centrum Autó Kft. idén már sorozatban 4. alkalommal volt házigazdánk. Felkérésünk idén sem volt véletlen! Az a vevőszolgálati munka, az a szakmaiság amely a Pataki Gábor által vezetett céget jellemzi, garancia a […]
Horváth Péter – Q-Service Riport

A mai napon egy, az osztrák-magyar határhoz és Hegyeshalomhoz közeli településre látogattunk el. Levél, sokan talán nem is hallottak e Győr-Moson-Sopron megyei településről. Pedig nagyon szép falu ahová ma elgurultunk és találkozhattunk Horváth Péterrel. Akivel beszélgettünk egy jót. IC: Kezdeném azzal, hogy engedd meg, hogy gratuláljunk a szervizedhez és kérlek mond el nekünk, hogyan kezdődött? […]
Több száz gyermeken segített a Mikulás Mentőakció

Kalandtúrának indult, de óriási összefogás lett belőle: a Mikulás Mentőakció 2020 hazánk vezető autósport mekkája, a Drifted.hu és Magyarország legnagyobb szezonkezdő autóshowja, az AMTS rendezvényszervezőinek ötlete nyomán született meg. Az esemény alapját egy tájékozódási túra adta, egyedülálló módon jótékonysági fűszerezéssel a rászoruló családoknak, az ünnepekre. Ebben a válságos és bizonytalan időszakban rendkívül nehéz támogatókat találni, pláne egy rendezvénynek – hiszen most mindenkinek […]
Vogel Adriék a Top10-ben zárták első rali-EB-s évüket

Egy izgalmas, kicsit kiszámíthatatlan szezon után a hetedik helyen zártuk életünk első szezonját a rali-Eb-n az ERC3-as kategóriában. A női rangsorban mi szereztük a legtöbb pontot. Az évad utolsó fordulóját, a Kanári-rali-t egy kicsit csalódottan zártuk. Már a pénteki gyorsaságikon volt extra feladatunk, kétszer is kereket kellett cserélnünk, de ennek ellenére a gyorsan változó körülmények […]
Q-Service – Járványban is működik a hálózat EVO II.

Piri András – Rusznák András A tavasszal megjelent, az alábbiakban ismét közölt cikkhez szólnék aktuálisan. Kezdeném azzal, hogy egy-két kivételtől eltekintve – amelyekről szólni fogok, az akkori sorok változtatás nélkül a jelenlegi, második hullám alkalmával is érvényesek! Szervizpartnereink maximális odafigyeléssel, az ügyfelek egészségét szem előtt tartva végzik a szolgáltatásaikat. Mégis van, ami különbözik a tavaszi […]
Videó: Villámkérdések Vogel Adrival!

Adrit bedobtuk a mélyvízbe, és hozzászegeztük villámkérdéseinket. Nézd meg Adri hogyan vette az akadályokat! Most pedig Te is nyerhetsz! Tippeld meg Adri helyezését a Rally Hungary-n az RC4-es kategóriában, és legyen Tiéd egyike az 5 exkluzív Adris nyereménycsomagnak! KATTINTS A KÉPRE!
Videó: Kifaggattuk Vogel Adrit!

Vogel Adri és Notheisz Ivett ismét rajthoz állnak a Rally Hungary-n. Kikérdeztük, hogyan várják a rajtot, mik az idei célok, és még sok egyéb dologról is szó esett. A videóból minden kiderül! Most pedig Te is nyerhetsz! Tippeld meg Adri helyezését a Rally Hungary-n az RC4-es kategóriában, és legyen Tiéd egyike az 5 exkluzív Adris […]