A MAN diesel motor születése

Az diesel motorok fejlődése a MAN gyár és Rudolf Diesel közös fejlesztőmunkájának eredménye. 1897-ben Münchenben mutatták be a világ első működőképes diesel motorját. A 20 lóerős dieselmotor 26 százalékos hatásfokával dupláját nyújtotta mint az akkori legjobb gőzüzemű vetélytársak. A bemutatón bemutatott diesel motor azonban már hosszú távú közös fejlesztés eredménye volt. Ludwig Sander gépgyára 1840. novemberében nyitott meg, ekkor indult a MAN teherautók történelme. 1892-ben az akkor 34 éves […]
Bárki építhet majd buszt erre az alvázra

MAN úgy döntött, hogy e-alvázzal segíti elő a villanybuszok elterjedését a világon. Így olyan cégek is építhetnek majd villanybuszokat, amelyeknek nem volt lehetőségük ilyen hajtásláncot fejleszteni Az elemzők szerint az elkövetkező években tovább nő az igény a világon az elektromos buszok iránt. A nulla károsanyag-kibocsátású buszok értékesítési aránya pedig várhatóan 2040-re meghaladhatja a 80 százalékot […]
Digitális visszapillantó tükröket kapnak az MAN teherautók

Az MAN is rálép a digitális visszapillantókkal kikövezett ösvényre, de más fejlesztéseket is megkaptak a vállalat portfóliójában szereplő teherautók. Több új fejlesztést vezetnek be az MAN tavaly megújult teherautó-családján. Az egyik ilyen, hogy októbertől extrafelszereltségként rendelhető a digitális visszapillantó tükör, amit a bajor gyártó OptiView-nek hív. Ennek képe az A oszlopokon elhelyezett két darab, nagy […]
A Volánbusz folytatja a helyközi járműállomány megújítását

Összesen 204 darab új autóbusz megrendeléséről szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. A beszerzésnek köszönhetően 2021-ben 204 darab MAN Lion’s City GL A23 típusú jármű kezdi meg szolgálatát a közlekedési vállalat kötelékében. A Volánbusz kiemelt célja a biztonságos és kényelmes utazás biztosítása, az utazási igények legmagasabb szintű kiszolgálása és a […]
Simply the Best – egyszerűen a legjobb: AZ ÉV TEHERGÉPKOCSIJA 2021: MAN TGX

Az új MAN TGX a 2021-es Nemzetközi Év Tehergépkocsija (International Truck of the Year, ITOY). Ez a díj a haszonjárművek körében a legrangosabbnak számít. Egy virtuális ceremónia keretében vette át Andreas Tostmann, az MAN Truck & Bus igazgatótanácsának elnöke a gyártók által hőn áhított díjat Gianenrico Griffini úrtól, a zsűri elnökétől. Az összesen 24 szakújságíróból […]
Kiss Norbi: Az Európa-bajnoki címért akarok harcolni

2020 augusztus 28-án pénteken a szabadedzésekkel elrajtolt a kamion-Európa-bajnokság idei szezonja. Ebből az alkalomból beszélgettünk Kiss Norbival, aki immáron magyar csapattal és jól bevált versenykamionnal folytatja a versenyzést. Mikor dőlt véglegesen, hogy csapatot fogsz váltani? Január közepén fogtunk kezet Révész Bálint úrral, akkor állapodtunk meg, hogy belevágunk ebbe a történetbe. Azért ezt megelőzte egy-két hónap […]
Az MAN eTGE és az MAN eTGM elnyerte a 2020-as Európai Fenntartható Közlekedési Díjat
Két díjat is kapott az MAN Truck & Bus a 2020-as Európai Fenntartható Közlekedési Díjak átadóünnepségén Münchenben, Németországban. A teljesen elektromos hajtású MAN eTGM elosztójármű az elektromos tehergépkocsik kategóriájában nyert. A furgonok és kiszállító járművek kategóriájában pedig az elektromos hajtású MAN eTGE típus bizonyult Európa legfenntarthatóbb járművének. A Vállalati Felelősségvállalás stratégiájának részeként az MAN a […]
Gyorsabb, jobb, hatékonyabb – A MAN motorok fejlődésben
Egyre nagyobb kihívást jelent a motorfejlesztés. Dr. Christian Weiskirch, az MAN Truck & Bus vállalat nehézkategóriás soros motorjainak teljesítményéért és károsanyag-kibocsátásáért felelős részlegének vezetője mesél az Euro 6 következő lépcsőjéről, az új törvényi előírásokról és az ügyfél-elégedettséget növelő műszaki megoldásokról. Dr. Weiskirch úr, 2017-től az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma új szintje lép életbe. Milyen mélyreható […]