Barum Rally

Technikai probléma miatt az első helyről estünk ki a Barum Rallyn. Egész hétvégén fantasztikusan mentünk Mikivel: szombaton este, négy gyorsasági után az első helyezettől mindössze 1.8 másodpercnyire zártunk a női értékelésben, majd a vasárnapi első gyorson (SS8) át is vettük a vezetést, de a következő pályán kuplunghiba miatt már nem tudtunk elrajtolni.

Vogel Adrienn: Tizedik helyen zártuk a Róma-ralit

Csaknem 190 kilométernyi gyorsaságit, és majdnem 450 km-nyi etapot teljesítve az ERC3-as kategória 10. helyén zártuk a rali-Eb olaszországi fordulóját.  Két nap alatt összesen 635 km-t kellett teljesítenie a mezőnynek. Szombaton még kerestük az ideális beállításokat, amit a nap második felére meg is találtunk, idő- és kilométerhátrányunkból is sikerült faragnunk az előző évihez képest. Vasárnap […]

Vogel Adriék a Top10-ben zárták első rali-EB-s évüket

Egy izgalmas, kicsit kiszámíthatatlan szezon után a hetedik helyen zártuk életünk első szezonját a rali-Eb-n az ERC3-as kategóriában. A női rangsorban mi szereztük a legtöbb pontot. Az évad utolsó fordulóját, a Kanári-rali-t egy kicsit csalódottan zártuk. Már a pénteki gyorsaságikon volt extra feladatunk, kétszer is kereket kellett cserélnünk, de ennek ellenére a gyorsan változó körülmények […]

Vogel Adri: Legjobb magyarként végeztünk az ERC3-as kategóriában

Az ERC3-as kategória ötödik helyén, vagyis a kategória legjobb magyar párosaként zártuk a rali-Eb magyarországi fordulóját, a Rally Hungary-t. Rengeteg akcióban volt részünk, de minden percét élveztük a versenyhétvégének. A körülmények szinte percről percre változtak a gyorsasági szakaszon, aminek eredményeként egyszerűen nem létezett megfelelő gumiválasztás, nem volt győztes gumitaktika. A 11-es gyorsaságin hibáztam, az autó […]