Jól mutat a Skoda Octavia kupé és kombikupé koncepciója

A praktikum ezúttal zárójelbe került, a szemrevaló külső egyszerűen mindent visz. A Skoda november közepén mutatta be az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új fejlesztésnek tekinthető Octaviát, amelynek decemberben már meg is kezdődött a sorozatgyártása. A kereskedésekbe először kombiként, majd szedánként megérkezett újdonság hazai alapára 7 millió forint körül alakul. Szinte biztos, hogy más karosszériaváltozat nem készül majd […]

„Skodálatos masinák”

Története során a Škoda számtalan nagyszerű modellt mutatott be, melyek egy része már a feledés homályába veszett, míg egyes modellekre retró ikonokként tekintünk vissza. Škoda 935 Dynamic, 1935 A lista első tagja egy háború előtti modell, ami a ’30-as évek vezető formatervi trendje szerint szigorúan követte az áramvonalas vonalvezetés elveit. A 935-ös modellt a cseh […]

Civil és RS kivitelben is bemutatkozott a zöld rendszámos Octavia

A Škoda Octavia RS iV mellett az „egyszerű” Octavia iV is bemutatkozott – 45 lóerővel alacsonyabb rendszerteljesítménnyel. Fontos újdonsága a Škoda kínálatának az Octavia RS iV kivitel, hiszen manapság mindent az EU-s flottafogyasztási előírások szabnak meg, és ezzel sokat tud spórolni a cseh márka – sportos körítéssel várhatóan sokan választják majd ezt. Persze lesz majd […]

Hamarosan itt a sportosan plugin hibrid Skoda Octavia iV RS

Az 55 kilométeres hatótávú sportos újdonság megkaphatja a számos kedvezménnyel járó zöld rendszámot Magyarországon. A Skoda november közepén mutatta be az elsőtől az utolsó csavarig teljesen megújult Octaviát, amely első körben hagyományos „polgári” változatokban, 8,2 millió forintos alapáron érhető el a gyártó hazai kereskedéseiben. Eddig csak pletykáltak arról, hogy hamarosan érkeznek a sportosra hangolt RS csúcsmodellek is, most azonban kiderült, […]