Horváth Péter – Q-Service Riport

A mai napon egy, az osztrák-magyar határhoz és Hegyeshalomhoz közeli településre látogattunk el. Levél, sokan talán nem is hallottak e Győr-Moson-Sopron megyei településről. Pedig nagyon szép falu ahová ma elgurultunk és találkozhattunk Horváth Péterrel. Akivel beszélgettünk egy jót. IC: Kezdeném azzal, hogy engedd meg, hogy gratuláljunk a szervizedhez és kérlek mond el nekünk, hogyan kezdődött? […]

Több száz gyermeken segített a Mikulás Mentőakció

Kalandtúrának indult, de óriási összefogás lett belőle: a Mikulás Mentőakció 2020 hazánk vezető autósport mekkája, a Drifted.hu és Magyarország legnagyobb szezonkezdő autóshowja, az AMTS rendezvényszervezőinek ötlete nyomán született meg. Az esemény alapját egy tájékozódási túra adta, egyedülálló módon jótékonysági fűszerezéssel a rászoruló családoknak, az ünnepekre. Ebben a válságos és bizonytalan időszakban rendkívül nehéz támogatókat találni, pláne egy rendezvénynek – hiszen most mindenkinek […]

Vogel Adriék a Top10-ben zárták első rali-EB-s évüket

Egy izgalmas, kicsit kiszámíthatatlan szezon után a hetedik helyen zártuk életünk első szezonját a rali-Eb-n az ERC3-as kategóriában. A női rangsorban mi szereztük a legtöbb pontot. Az évad utolsó fordulóját, a Kanári-rali-t egy kicsit csalódottan zártuk. Már a pénteki gyorsaságikon volt extra feladatunk, kétszer is kereket kellett cserélnünk, de ennek ellenére a gyorsan változó körülmények […]

Vogelék a Kanári-szigeteken zárják a szezont

“Szeretnénk bebizonyítani, hogy van helyünk a férfiak között” A 2020-as rali-Eb utolsó helyszínén, a Kanári-szigeteken zárul az idei versenyszezon Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek. A Roger Racing Team ralipárosa az ERC3-as kategória ötödik helyéről, a női kategóriát vezetve készül az utolsó fordulóra. A Las Palmas de Gran Canaria környékére szervezett verseny sajátossága a lejtők és […]

Vogel Adri: Legjobb magyarként végeztünk az ERC3-as kategóriában

Az ERC3-as kategória ötödik helyén, vagyis a kategória legjobb magyar párosaként zártuk a rali-Eb magyarországi fordulóját, a Rally Hungary-t. Rengeteg akcióban volt részünk, de minden percét élveztük a versenyhétvégének. A körülmények szinte percről percre változtak a gyorsasági szakaszon, aminek eredményeként egyszerűen nem létezett megfelelő gumiválasztás, nem volt győztes gumitaktika. A 11-es gyorsaságin hibáztam, az autó […]

Videó: Villámkérdések Vogel Adrival!

Adrit bedobtuk a mélyvízbe, és hozzászegeztük villámkérdéseinket. Nézd meg Adri hogyan vette az akadályokat! Most pedig Te is nyerhetsz! Tippeld meg Adri helyezését a Rally Hungary-n az RC4-es kategóriában, és legyen Tiéd egyike az 5 exkluzív Adris nyereménycsomagnak! KATTINTS A KÉPRE!    

Videó: Kifaggattuk Vogel Adrit!

Vogel Adri és Notheisz Ivett ismét rajthoz állnak a Rally Hungary-n. Kikérdeztük, hogyan várják a rajtot, mik az idei célok, és még sok egyéb dologról is szó esett. A videóból minden kiderül! Most pedig Te is nyerhetsz! Tippeld meg Adri helyezését a Rally Hungary-n az RC4-es kategóriában, és legyen Tiéd egyike az 5 exkluzív Adris […]

Szervizlátogatás – Knecht Autó

Matematikusnak készült, szervizvezető lett. Szervizlátogatás sorozatunkban ezúttal Knecht-Gothárd István volt a vendéglátónk kőbányai autószervizében. A különleges életút mellett egy életvidám, pozitív gondolkodású embert ismerhetünk meg. Erdélyben nem autószerelők, hanem Dacia szerelők végeztek István a magyar határtól 8 km-re, az erdélyi Nagykárolyban született 1973-ban. Az iskolában feltűnően jól ment a matek, szerette a fizikát, így az […]

Vogel Adri: Rally di Roma Capitale beszámoló

Vogel Adrienn és Notheisz Ivett megkezdte szereplését a Rally Európa-bajnokságon, nem is akármilyen eredménnyel. Adri beszámolt nekünk az élményekről, tapasztalatokról, és arról milyen is versenyezni Európa egyik vírus gócpontjában a járványt követően 3 hónappal. Csodálatos környezetben, igazi mediterrán forróságban kezdődött meg számunkra a rali-Eb 2020-as szezonja. Navigátorommal, Notheisz Ivettel boldogok voltunk, hogy pont Olaszországban kezdhetjük […]

Vogel Adri vezeti a női mezőnyt a Rally EB-n

Vogel Adrienn első rali-eb-s szereplése valószínűleg mindenki várakozásait felülmúlta. A magyar versenyző hölgy ugyanis vezeti a női szakaszt az ERC (Rali Európa Bajnokság) mezőnyében a szezonnyitó Roma Capitale futamot követően.   „Elképesztő volt. Nagyszerű gyorsaságik voltak, az autó és a csapat is remek volt, imádtam.” – nyilatkozta Adri, aki a nyolcadik helyen zárt a hat […]