A Lamborghini Urus sem kerülheti el a sorsát, elektromossá válik majd

Ahol most még egy 4 literes biturbó V8 hörög, ott a jövőben egy villanymotor fog cincogni. A Lamborghini 2017 végén mutatta be első divatterepjáróját, a 80-as években kifejlesztett LM002 szellemi örökösének tekinthető Urust. A típus lassan elérkezik életciklusa feléhez, így megkapja az ilyenkor szokásos ráncfelvarrást, és már most egyre több híradás foglalkozik a távolabbi jövőjével. Egyelőre sok a bizonytalanság, mindenesetre Mitja […]

Két turbó, 1200 lóerő, hatalmas szárny: norvég–olasz hiperautó érkezett

Az északi tuningmesterek mélyrehatóan kezelésbe vették a Lamborghini Huracán LP640-4 Performantét. A Lamborghini Huracánról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy gyenge vagy esetleg unalmas lenne. Az olasz gyártó 2014-ben debütált kompakt sportkocsijának 5,2 literes V10-es szívómotorja már alaphelyzetben is 610 lóerős, a 2017-ben debütált Performanté változat kivitel pedig nem kevesebb, mint 640 lóerőt szabadít rá a […]

A Lamborghininél közölték, soha többé nem mennek autós show-kra!

Bár eddig sokszor főszereplői voltak a nagy autós rendezvényeknek a Lamborghini őrültebbnél őrültebb szuperautói, a márka most közleményben közölte, soha többé nem járnak ilyen autós show-kra! Bár sokan azt gondolták, a legutóbbi, 2020-as genfi show-t a koronavírus veszélye miatt hagyta ki a Lamborghini, most Katia Bassi, a Lamborghini marketing- és kommunikációs vezetője az Autocar Indiának […]