Ismét megnyerné a szuzukai nyolcórást a Kawasaki

Egyértelmű céllal indul neki a Kawasaki az idei szuzukai nyolcórás versenynek: 2019 után másodszor is fel akarnak állni a dobogó legfelső fokára. Azt megelőzően soha nem jött össze a győzelem, tavaly pedig a vírushelyzet miatt elmaradt a futam, így meg sem próbálhatták az ismétlést. A japánok csapatának mindhárom versenyzője a Superbike-ból érkezik, így nem meglepő, […]
Valódi elektromos motor a Kawasakitól
Ígéretes kezdés Hihetetlennek tűnhet, de a Kawasaki már a 2000-es évek eleje óta fejleszt egy elektromos motort. Ennek gyümölcse a várhatóan egy éven belül megjelenő sportgép, amit az EICMA-n EV Project néven mutattak be. Valószínűleg sok fejlesztés várt még a motorra, hiszen ez idegen terep a Kawasakinak. Ennek dacára egyre többször felmerül, hogy már idén […]
Edzőtermi gyakorlat – Kawasaki Z H2 bemutató
A Kawasaki palettáján mindig is találtunk extrém modelleket. Ezúttal a csupasz motorok mezőnyébe érkezik egy kompresszoros feltöltésű nagyvad! Bár a nagy japán motorkerékpár-márkák, a Honda, a Yamaha, a Suzuki és a Kawasaki kvartettjéből utóbbi a legkisebb, a zöld márka mindig is kilógott a sorból. Legalábbis abban az értelemben biztosan, hogy korszakoktól függetlenül a Kawasakinál mindig […]