Mostantól mindent látnak a Hondák

Kibővítette holttérérzékelő rendszerét a Honda: az új technológia körkörösen észleli menet közben az akadályokat.   Alig néhány nappal azután, hogy bejelentette, Európában megkezdi autonóm jármű-technológiáinak közúti tesztelését, a Honda újabb újdonságról számolt be. A Honda Sensing 360 rendszer a jármű előtt, mögött és melletti területeket is felügyelve segíti a balesetek elkerülését. Az eredetileg 2014-ben bevezetett Honda […]

Verstappen: Ez nyilván nem ugyanaz az autó

Bár első pillantásra a Red Bull idei F1-es gépe teljesen megegyezik a tavalyival, valójában több jelentős változás történt rajta, ami például a vezethetőségén is javított. A Red Bull Formula-1-es istállója kedden leplezte le idei kihívóját, az RB16B-re keresztelt versenyautóját, ami sokak számára kiábrándítóan hatott. A 2021-es konstrukciójuk elsőre a tavalyi gép kiköpött mása mind a […]

Meghökkentően egyszerű autós újdonságot fejlesztettek ki a koronavírus ellen

A Honda kifejlesztett egy szűrőt, amely képes a koronavírus-részecskék kiszűrésére is. A Honda az utastéri pollenszűrőre utólag felszerelhető kiegészítő szűrőt mutatott be, amely 15 perc alatt képes majdnem teljesen (98,8 százalékban) megtisztítani egy autó utasterét a koronavírus részecskéitől is. FORRÁS: HONDA A szűrő nanométeres szálak millióiból áll, emellett cink-foszfátos vegyi kezeléssel is ellátták. A nemcsak […]

Bombahír: Kiszáll a Honda a Forma-1-ből!

A 2021-es szezon végén kiszáll a Forma-1-ből a Honda – jelentette be a japán gyártó pénteken. Partnercsapataik, a Red Bull és az AlphaTauri tudomásul veszik a döntést. A japán gyártó még 2015-ben, a McLaren partnereként tért vissza a száguldó cirkuszba, a wokingi istállóval azonban nem tudta elérni a kívánt eredményeket, ezért útjaik a 2017-es év végén […]

Megvásárolható motor készül a CB4X prototípusból

Nem viccelnek a Hondánál: máris utcára engednék a tavaly ősszel bemutatott prototípust. Mondjuk a középméretű crossoverek térnyerését látva nincs is min gondolkodniuk, ez most a legnépszerűbb géposztály. Nyilván nem véletlen, ha egy gyártó kiemelt helyen kezeli az új prototípust, például rivaldafénybe állítja a legforgalmasabb motorkiállításokon. Nagy tervei vannak vele, tudatosan öl eurómilliókat a fejlesztésébe és […]

Egy hibrid és egy elektromos Honda

A Honda Jazz következő nemzedéke nyártól lesz kapható, kizárólag hibrid hajtással. A júniusban forgalomba kerülő új Jazz a típus történetében először kizárólag hibrid hajtáslánccal lesz kapható Európában. Maga az e:HEV rendszer a CR-V-ben található hibrid hajtás kicsinyített verziója, de a működési elv azonos: alapvetően a két villanymotor hajt, az 1,5 literes benzinmotor csak áramfejlesztésre szolgál,kivéve nagy […]