FORMA 1 teszt – Barcelona (Spanyolország)
február 23. Az RB16, a három napos, csaknem hibátlan tesztelés során több, mint 2100 km-t tett meg. Guillaume „Rocky” Rocquelin, a versenymérnökök vezetője szerint az utóbbi években ez volt a csapat „egyik legkielégítőbb és legsikeresebb” tesztje. Max szerdán kezdte meg maratoni futását, már az első napon csúcstávolságot teljesítve: a holland 168 kört tett meg, többet, […]
Már dolgozik a teljesen új versenynaptáron a Forma-1 vezetése

A Forma-1 a hivatalos oldalán adott ki egy közleményt, amelyben a versenynaptárról tettek említést. Ebben hivatalosan is elismerték, hogy az idénre tervezett versenynaptárt teljesen kukába dobták és egy vadiújon dolgoznak már. Legutóbb a Kanadai Nagydíj szervezői jelentették be a halasztást, így jelen állás szerint a francia forduló lenne az évadnyitó, ám ott is több probléma […]
Akár a Hungaroringen is kezdődhet a 2020-as F1-szezon

Egyelőre még nem látni a koronavírus-járvány végét, így egyre tovább csúszhat az idei Forma–1-es évad kezdete. A 2020-as Forma–1-es szezon az eredeti tervek szerint március 15-én Ausztráliában vette volna kezdetét, azonban miután a száguldó cirkusz berkein belül is felütötte a fejét a koronavírus, az utolsó pillanatban lefújták a melbourne-i szezonnyitót. Hasonló sorsra jutottak az ezt követő versenyek is, vagyis […]
VIDEÓ: Verstappen első köre Zandvoortban!

A hollandok ifjú titánja túl van első körein a vadonatúj hazai Formula-1-es pályáján. Zandvoortban még talán ki se hűlt a friss aszfalt, Max Verstappen már is újra felforrósította azt az „RB8”-al. Csekkold le Te is a Red Bull holland pilótájának fedélzeti kamerás felvételét, ahogy a gyönyörű döntött kanyarokon hasít!
F1: kész a téli program

Az Alfa Romeo teljesen új autót épít a 2020-as szezonra, a csapat el akar mozdulni a tavalyi nyolcadik helyről. Idén lényegében változatlanok maradnak a szabályok a Forma-1-ben, ez elméletileg lehetővé tenné a csapatok számára, hogy revolúció helyett az evolúció útját járják az autóikkal. Az Alfa Romeo azonban másképp döntött: az idei szezonra teljesen új autót […]
Mindig van feljebb (szó szerint) – Egy F1-es pit-stopban is!

A Red Bull forma-1-es csapata a 2019-es szezonban elképesztő teljesítményeket mutatott be, aki nézte a futamokat, annak ez nem újdonság. De mi szeretnénk a laikusokat is bevonni, hogy tudják mi mindenre is képes ez a szerelőcsapat. Max Verstappen és Alex Albon nyugodtan hajthatott be a box utcába idén, ugyanis tudták, hogy náluk gyorsabban aligha jut […]
Megérkezetek a hivatalos képek! – Íme a 2021-es F1 autó

A Forma-1 hivatalosan is prezentálta a 2021-es évre tervezett szabályokat, amik között több komoly változás is szerepel, érintvén a technikát, a sport irányítását, a hétvégék lebonyolítását, és a pénzügyi oldalt. A Forma-1-ben nagyon sokat dolgoztak ezeken a szabályokon. A Liberty Media a hatalomátvétele óta azt tervezte, hogy a következő években teljesen átszabja a királykategóriát, mely […]
Formula-1 kvíz VI. rész
A legendák… Most a száguldó cirkusz van porondon, azon belül is egy kis történelmi visszatekintés a Formula-1 legszebb éveire, autóira, pilótáira. Lehet, hogy néhányan már ismerősen néztek majd a képekre, ugyanis Facebook-os játékunkban már találkozhattatok pár, a kvízben szereplő autóval. A képeket most különböző típusú kérdésekkel láttuk el, ezzel is nehezítve a feladatot számotokra. Itt […]
Formula-1 kvíz IV. rész

Válogassunk a nagyok közül… Most a száguldó cirkusz van porondon, azon belül is egy kis történelmi visszatekintés a Formula-1 legszebb éveire, autóira, pilótáira. Lehet, hogy néhányan már ismerősen néztek majd a képekre, ugyanis Facebook-os játékunkban már találkozhattatok pár, a kvízben szereplő autóval. A képeket most különböző típusú kérdésekkel láttuk el, ezzel is nehezítve a feladatot […]
Formula-1 kvíz III. rész
Q3! Most felpörögnek az események… Most a száguldó cirkusz van porondon, azon belül is egy kis történelmi visszatekintés a Formula-1 legszebb éveire, autóira, pilótáira. Lehet, hogy néhányan már ismerősen néztek majd a képekre, ugyanis Facebook-os játékunkban már találkozhattatok pár, a kvízben szereplő autóval. A képeket most különböző típusú kérdésekkel láttuk el, ezzel is nehezítve a […]