Kiderült: a Forma-1 mellett hat rangos nemzetközi autós versenyt rendeznek jövőre Magyarországon

Az FIA hivatalos weboldalán közzétett program szerint a Forma-1 magyarországi versenyhétvégéjét július 29. és 31. között rendezik a Hungaroringen, ahol az elitkategória képviselőivel együtt a Forma-2-esek és a Forma-3-asok is versenyeznek majd. Újdonság, hogy Nyírádon ralikrossz Európa-bajnoki futamot rendeznek majd, mégpedig május 21-22-én. „Ez az első lépése annak a folyamatnak, melynek során az elmúlt években […]
Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

Új bajnokot avattak a világ legnagyobb LEGO kockákból épített Forma-1-es autói között. A Guinness Rekordok Könyve által hitelesített új versenyautó több mint félmillió egyedi darabból áll, és jelenleg a szaúd-arábiai Dzsiddában, a Red Sea Mallban látható. A projektet a Szaúdi Autó- és Motorkerékpáros Szövetség rendelte meg, hogy népszerűsítsék a decemberi Szaúdi Arab Nagydíjat, amely az ország első megjelenése […]
9 éve erre várt a McLaren: Ricciardo nyert Monzában

Olasz Nagydíj: győzelem és második hely a McLarennek Daniel Ricciardo, a McLaren ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, csapattársa, Lando Norris behúzta a második helyet. A 32 éves Daniel Ricciardo idei első és pályafutása nyolcadik győzelmét aratta, legutóbb három évvel ezelőtt Monacóban diadalmaskodott. A második helyen csapattársa, a brit Lando Norris végzett, […]
Itt a Schumacher doku-sorozat hivatalos előzetese

A Netflix gondozásában készülő sorozat szeptember 15-én indul, amelyben a hétszeres világbajnok családtagjai, például a jelenleg is versenyző Mick Schumacher mellett több olyan, Formula 1-ben tevékeny figura is megszólal, mint Luca di Montezemolo, Bernie Ecclestone vagy épp Sebastian Vettel. A sorozat címe egyszerűen “Schumacher”, amelyben családi események és a versenyző karrierjét érintő mérföldkövek is előkerülnek, […]
Verstappen a falban, de az élen zárta a második edzést

Egy tizeden belül végzett a holland pilóta és a két Mercedes, de Verstappen a legvégén összetörte a Red Bullt – ahogy korábban Charles Leclerc pedig a Ferrarit bontotta le. A nedves foltok miatt intermediate gumikon nyitotta a mezőny a második F1-es szabadedzést Spában, de már az első kör során azt jelezte mindenki, hogy egyértelműen „slick […]
Megbolondíthatja a Magyar Nagydíjat az időjárás

Kánikulára és zivatarokra is készülni kell a hétvégén a Hungaroringen. A hétvégéhez közeledve olyan ütemben süllyed a légnyomás a légkörben, hogy az „időjárás is elég izgalmasnak ígérkezik” Mogyoródon a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején – árulta el az MTI megkeresésére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egy hullámzó frontálzóna közelíti meg ugyanis a Kárpát-medencét, ennek hatása pénteken még […]
Új rekord született a Forma-1-ben

Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen történelmet írtak a 2021-es Forma-1-es Portugál Nagydíjon. A tavalyi Forma-1-es szezonban két csapatra szűkült azok köre, akik a legnagyobb eséllyel szállhatnak harcba a dobogós helyezésekért. A két Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mellett a leggyakrabban a Red Bull-os Max Verstappen került a pódium közelébe, 2020-ban a trió […]
Räikkönen megmentette egy rajongója életét!

Mint az ismert, Kimi Räikkönen nem szereti az interjúkat. Talán egy kicsit elfogadóbb azokkal a fajta interjúkkal kapcsolatban, amiket mostanában szokott csinálni az F1, hogy rajongók tehetnek fel kérdéseket a versenyzőknek, videóhívás keretében. Legutóbb pedig egy olyan beszélgetésbe elegyedett a finn versenyző egy rajongóval, ami mosolyt csalt az arcára, és talán még meg is hatotta. […]
Bemutatta F1-es autóját az Alpine

Egy internetes prezentáció keretében mutatta be kedden 2021-es Forma-1-es versenyautóját az Alpine csapata. Bár az online megtartott prezentáció nem ment zökkenőmentesen, a rajongók először láthatták a tavaly még Renault néven szereplő enstone-i istálló új betontorpedóját. Az Alpine idei autója az A521-es kódjelet viseli, a csapat versenyzői pedig 2021-ben Esteban Ocon, valamint az F1-be kétévnyi kihagyás […]
F1: Érik a botrány Schumacherék autója körül

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kifogásolja, hogy az orosz zászlót idéző festést kapott a Forma-1-es amerikai Haas csapat idei autója. Csütörtökön bemutatták a Haas 2021-es Forma-1-es autóját, a VF-21-et. A versenygép a korábbiakhoz képest némileg meglepő külsőt kapott – ennek oka az, hogy az istálló új főtámogatója a csapat nemrég szerződtetett orosz pilótájának, Nyikita Mazepinnek […]