Felvillanyozó elektromos autó lesz a BMW i4-es

Sportos vezethetőséget, modern és minimalista belsőt és 600 kilométeres hatótávot ígér a BMW i4 Concept. Irányt vált a BMW i, amennyiben már nem csak olyan furcsa szerzeteket kínál majd, mint a korábbi karbon vázas i3 és i8, hanem meglévő modellek alaposan átdolgozott változataiból áll majd az elektromos autókat kínáló almárka. A BMW iX3 után itt a BMW […]

Itt a BMW új logója

Az alapok maradnak ugyan, de a bajorok szerint így jobban meg tudják szólítani a fiatal vásárlókat. Azt a tévhitet már régóta eloszlatta a német gyártó, hogy a BMW emblémája a kék ég előtt forgó propellerpengéket ábrázol. A közhiedelem szerint így tisztelegtek a gyár múltja előtt, amely repülőgépmotorok készítésével foglalkozott. De ez nem igaz. A logó nem […]

2020-tól már az E36-os 3-as BMW-k is oldtimerek lehetnek

A harmadik generációs 3-as BMW korai példányai idén már 30. születésnapjukat ünneplik, így akár OT rendszámot is kaphatnak. Az 1991. évi LXXXII. törvény 18. § 14. pontja szerint „muzeális jellegű az a gépjármű, amelyet legalább 30 éve gyártottak, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak […]

Ugyanaz, mégis más-BMW E9X

Thaiföld rengeteg csodát rejt, az útikönyvek tele vannak gyönyörű fotókkal. De vajon eszedbe jutna odautazni két autó miatt? Szerencsére valaki már megtette helyetted és meg is örökítette! Nézd meg ezt a két egyedi BMW E90 csodát és meríts ötleteket! Forrás: www. the-lowdown.com  

BMW tuning hűtőrácsok

Tuning hűtőrácsok az Inter Cars kínálatában! Tedd egyedivé E90, E92 vagy E60-as BMW-det, Matt/fényes/Króm, vagy M-es színdekorral ellátott hűtőráccsal! Íme, egy kis ízelítő kínálatunkból: További tuning termékeinket keresd az Inter Cars webshopjában!