Ezeket az autókat törjük mostanában

Biztosítók adatai alapján tekintjük át, mely márkák érintettek leginkább balesetekben, és melyek azok, amelyek a hazai járműflottában képviselt arányukhoz képest kisebb arányban törnek. A jellemző károkokat, sőt az idei legnagyobb kifizetéseket is mutatjuk.   A közlekedő körében élnek bizonyos sztereotípiák a márkákhoz kapcsolódóan, bizonyos gyártmányok vezetői “mazsolák” a többiek szemében, míg más autók vezetőiről “mindenki […]

F1: Hamilton győzelem, ám a nap igazi nyertese Grosjean

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nyerte a Romain Grosjean óriási balesetével induló Bahreini Nagydíjat. A briten kívül Max Verstappen és Alex Albon állhatott fel a dobogóra, miután Sergio Perez a harmadik helyről esett ki.   A Bahreini Nagydíjon Lewis Hamilton rajtolhatott az első helyről, mögötte Valtteri Bottas, Max Verstappen és Alex Albon következett. A rajt meglehetősen […]

Lángoló autóval, tetőn csúszva ért célba a versenyző

Az utolsó körben bukta el a győzelmet Ryan Newman a Daytona 500-as NASCAR-versenyen, de célba ért. Amerika legnépszerűbb autóverseny-sorozata, a NASCAR megkezdte a 2020-as szezont. Hagyományosan év elején tartják a legnagyobb presztízsértékű versenyt, a Daytona 500-ast, mely rendkívüli izgalmakat tartogatott. Már megszokhattuk, hogy az oválpályás versenyeken az utolsó méterekig szoros csata zajlik a győzelemért, az […]

A címvédő látványosan depütált új csapatánál

Csúnya balesettel kezdte a szezont a WRC címvédője Ott Tanak. A Hyundai versenyzője a Monte-Carlo Rali negyedik szakaszán borult, ám mindenki sértetlenül megúszta az incidenst. A csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy mind a pilóta mind pedig a navigátor is saját lábán szállt ki a rommá tört autóból, ám elővigyázatosságból mindkettejüket a kórházba szállították az éjszakára. […]

Látni és látszani

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Ezzel a szlogennel hirdette meg idei közlekedésbiztonsági szemléletformáló programját az Autós Nagykoalíció. Minden évszaknak megvannak a közlekedési sajátosságai. Az ősz beköszöntével már érezhetően rövidülnek a nappalok, egyre többet vezetünk sötétben, vagy rossz látási viszonyok között. Az Autós Nagykoalíció nem várja meg a teljes sötétséget, már most felvilágosít […]