fbpx
Főoldal - Személygépjármű - 46 autót jelöltek a 2021-es Év Magyar Autója díjakra

46 autót jelöltek a 2021-es Év Magyar Autója díjakra

2020-08-07T07:41:30+02:002020. augusztus 7.|Címkék: , |

0

Július 31-ig jelölhettek autókat az importőrök és az autógyártók az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díjakra. 22 márka 48 jelölést adott le, két modellt két díjra is neveztek.

Év Magyar Autója 2021
Történelmi siker, hogy a verseny második évében mindhárom hazai autógyártó nevezte valamelyik autóját, így az ebben a kategóriában tavalyi ezüstérmes esztergomi Suzuki Vitara megmérkőzhet a győri Audi Q3 Sportback és a kecskeméti Mercedes-Benz CLA 250 e modellekkel. Külön érdekesség, hogy mindhárom autó hibrid, a Suzuki és az Audi lágy, a Mercedes-Benz hálózatból tölthető plug-in hibrid – ezzel is jelezve, hogy Magyarországon magas színvonalon folyik az autógyártás és nem a múltnak, hanem a jövőnek termelnek ezek az üzemek. Mivel három teljesen különböző autóról van szó, ebben a kategóriában nem feltétlenül a szépség, a dizájn, a dinamika, az ár, a hatékonyság, illetve az árértékarány dönt majd, a zsűri figyelembe vesz olyan objektív szempontokat is, mint az egyes magyarországi autógyárak GDP-hozzájárulása, eredményessége, a foglalkoztatottak száma és a térségben betöltött szerepe.
Jelölt modellek: Audi Q3 Sportback 35 TFSI, Mercedes-Benz CLA 250 e, Suzuki Vitara

 

Magyar Év Autója 2021
Hat kategóriában hirdet győztest a zsűri, nem csoda, hogy ebben a mezőnyben indul a legtöbb autó. A kisautók között újra megmérkőzik egymással a tavalyi győztes Renault Clio és a csak két ponttal lemaradó második Opel Corsa. Ebbe a küzdelembe szól bele a Honda, a Hyundai és a Toyota friss újdonsága. Színes a családi autók mezőnye, ahol hétszemélyes Seat szabadidő-autó, kompakt Volkswagen sikermodell, Opel crossover és hibrid SUV is indul (Citroën és Honda). Az üzleti autók kategóriába a Skoda klasszikus négyajtóst, a Seat sportos kombit, a BMW négyajtós kupét, a Volkswagen kombi kupét nevezett. A szabadidő autók között is nagy a nyüzsgés, a teljesen új Mokka kihívja a duplázó Vitarát, a trónra törő Kamiqot, de a jelöltek között is van a világszerte népszerű Tiguan, az újhullámos Juke és az örök legenda Forester is. Idén először kishaszonjárműveket is jelölhettek a hazai autóimportőrök. Az autókat két kategóriába soroltuk, a furgonok között a Vivaro és az elektromos Ducato küzdelme érdekes, a pickupok között pedig az amerikai Ford és a japán Nissan, illetve Toyota csap össze a díjért. A sportautók között hangos küzdelemre számíthatunk, megszólal a V8, de a leggyengébb modell is 300 lóerős. Külön öröm, hogy olyan különlegességeket jelöltek, mint a Cupra Formentor, a Lexus LC Convertible, BMW Z4 M40i és a virító versenyfestésben pompázó Renault Mégane R.S. Trophy-R.
Jelölt kisautók: Honda Jazz e:HEV, Hyundai i20, Opel Corsa, Renault Clio E-Tech Hybrid, Toyota Yaris
Jelölt családi autók: Citroën C5 Aircross Hybrid, Honda CR-V, Opel Crossland X, Seat Tarraco, Volkswagen Golf 8
Jelölt üzleti autók: BMW 2 Gran Coupé, Seat Leon Sportstourer, Skoda Octavia, Volkswagen Arteon Shooting Brake
Jelölt szabadidő-autók: Nissan Juke, Opel Mokka, Subaru Forester e-Boxer, Skoda Kamiq, Suzuki Vitara, Volkswagen Tiguan
Jelölt kishaszonjárművek: Fiat e-Ducato, Opel Vivaro (furgonok), Ford Ranger Thunder, Nissan Navara, Toyota Hilux (pickupok)
Jelölt sportautók: BMW Z4 M40i, Cupra Formentor, Lexus LC Convertible, Renault Mégane R.S. Trophy-R

 

Év Zöldautója 2021
Két kategóriában nevezhették az importőrök és az autógyártók az autóikat. Egyetlen kritériumnak kellett ezeknek megfelelniük: kevesebb mint 50 gramm/kilométer lehet a szén-dioxid-kibocsátásuk. A hibridek között – ezek mind plug-in, azaz konnektorból tölthető hibridek -hét modell indul, ezek közül – a nagyszámú jelölés miatt – két győztes hirdet ki majd a zsűri. Szintén két győztest választanak a szakmai zsűri tagjai a villanyautó-kategóriában, amelyben kilenc elektromos autó indult a díjért. A hibridek többsége szabadidő-autó.
Jelölt hibridek: BMW 530e, DS 7 Crossback E-Tense 4×4, Ford Kuga plug-in hybrid, Jeep Compass 4xe, Mercedes-Benz CLA 250 e, Renault Captur E-Tech Hybrid Plug-in, Toyota RAV4 Plug-in Hybrid
Jelölt villanyautók: Fiat 500e, Honda e, Hyundai Kona Electric, Nissan Leaf, Opel Mokka-e, Opel Vivaro-e, Peugeot e-2008, Volkswagen e-Up!, Volkswagen ID.3

 

Év Magyar Autója díjak
Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2021 „legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a „legjobb” és „legzöldebb” autója. Az idei zsűri tagjai: Biró Csongor (Járműipar.hu, Autószektor.hu), Csordás Gábor (Autó és Stílus, player.hu), Gulyás Péter (origo.hu), Katona Mátyás (Autónavigátor.hu), Miklós-Illés Kálmán (Autó-Motor). Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. A szervezők meghirdették a Magyar Év Autója 2021 díjat, amelynek birtokosa lesz a zsűri döntése alapján kategóriájában (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a magyar piacon a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója 2021 díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek közül a „legzöldebb” autókat két kategóriában (villanyautók és plug-in hibridek). Kiosztják az Év Beszállítója 2021 díjat, amely a magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóipari vállalatok közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Az összes nevezett autó közül a közönség szavazata dönti el, hogy melyik modell kapja a Közönségdíj 2021 díjat, a zsűri munkáját leginkább támogató PR-es pedig az Év Autós PR-szakembere elismeréssel lesz gazdagabb.
További részletek: www.evmagyarautoja.hu

 

Forrás: automotor.hu

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Kövess minket közösségi oldalainkon!

Go to Top