Az első gyújtáskapcsolók 1900-ból
„Elfordítom a kulcsot és már indulok is” – ezt 1900-ban még senki sem jelenthette ki. Egy jármű beindítása akkoriban körülbelül tíz lépésből álló összetett folyamat volt, amit csak jól képzett sofőr tudott kivitelezni. A gyújtás bekapcsolása forgókapcsolóval csak egy ezek közül. Az autótolvajoknak ezért nagyon elszántaknak kellett lenniük.

Az autókulcs születése
1910-et tekinthetjük a slusszkulcs születési évének, ekkor indult az autólopás elleni védelem hosszú története. A kulcs a gyújtóáramkör zárását szolgálta, a motort azonban továbbra is kurblival kellett beindítani.
Csúcstechnológia az 1920-as évek stílusában
Az 1920-as években kezdték el az autók ajtajait kulcsra zárni, ehhez azonban külön kulcsra volt szükség. A gyújtáskapcsoló lassan mindennapivá vált, és már nem csak az áramkört zárta, hanem az indítómotort is aktiválta. A kulcs eltávolításával lehetett blokkolni a kormányt. Ez manapság magától értetődő, akkor azonban igazi csúcstechnológiának számított.

A kettőből egy lesz
Sok autóhoz még jócskán az 1960-as években is két kulcs kellett: egy az ajtónyitáshoz és egy másik az indításhoz. Ám lassan a két funkciót egyesítő egyetlen autókulcs vált általánossá.

Jönnek a központi zárak
Ismerős kialakítás, új funkciók: az 1990-es évek közepén megkezdték diadalmenetüket a központi zárrendszerek. Azóta nem kell megkerülnünk az autót, hogy minden ajtót külön-külön bezárjunk.
Még kényelmesebb autókulcsok
Az első vezeték nélküli távvezérléssel működő zárak még könnyebbé tették az autó nyitását és zárását. Egy gombnyomás, és az összes ajtó nyitva.
Ha a vezető netán elfelejtette, pontosan hol is parkolt, a távvezérlés segített megtalálni az autót – az ajtónyitáskor felvillanó indexek elárulták az autó helyét.

Kulcs nélküli autónyitási rendszerek
A fejlődés természetesen nem állt meg a távvezérlésnél. A kulcs nélküli zárrendszerek – amelyek a sorozatgyártású autókban 1999-ben jelentek meg – lehetővé teszik, hogy az autó vezetője az ajtók nyitásán és zárásán kívül a motort is be tudja indítani gombnyomással. Ha nincs indítókulcs, akkor hagyományos gyújtáskapcsoló sincs.
Vigyázz, tolvaj!
A hagyományos kulcs nélküli zárrendszereknél még mindig a kabátunk vagy zakónk zsebében kell tartanunk az autókulcsot. Az ajtó nyitásához és a motor indításához a kulcs rádiójelekkel kommunikál az autóval alacsony (LF) vagy ultra-magas (UHF) frekvenciatartományban. Az autólopások megelőzése érdekében a járműipar folyamatosan finomítja a már meglévő rendszereket.

Az okostelefon mint autókulcs
A Bosch kulcs nélküli autózárrendszere okostelefonon tárolt virtuális kulccsal működik. Az autóba telepített érzékelők felismerik a tulajdonos okostelefonját, akár egy ujjlenyomatot, és kizárólag ekkor nyitják az ajtókat. A digitális kulcskezelő felhőn keresztül kapcsolja össze az alkalmazást az autóval.