fbpx

Young Car Mechanic: Bosch

2021-07-23T07:59:10+02:002021. július 23.|Címkék: , , |

0

A 2021-ben megrendezett magyarországi Young Car Mechanic döntő versenyét hosszas szervezőmunka előzte meg, melyet a pandémiás körülmények is kihívás elé állítottak.

A tanulók a verseny során sokszor ismeretlen feladatokkal találkoztak, melyet a korábbi tanulmányi éveik alatt megszerzett tudásuk felhasználásával kellett megoldaniuk.

Az egyes állomásokon a napi gyakorlatban előforduló problémákra kellett megoldást találniuk, a műszerek és útmutatók használatával.

A verseny során a szaktanárok munkájának, és a tanulók befektetett energiájának köszönhetően a résztvevők sokszor olyan magas szintű ismeretekről tettek tanúbizonyságot, melyek a való életben, a műhelykörülmények között is megállják a helyüket.

Mint minden versenynek, így ennek is vannak kihirdetett győztesei, azonban külön öröm, hogy a feladatok sokrétű információk megszerzését is lehetővé tették a megoldásaik során, mellyel új ötletek és irányok is kialakulhatnak a versenyzőkben, ezzel nyitottá válhatnak az innovációk és napjaink még ismeretlen kihívásai felé.

A Bosch részéről is kívánunk minden résztvevőnek további sok sikert a tanulmányaik során, a tanároknak a jövő évfolyamokban is sok hasonló csillogó szemű, érdeklődő tekintetet.

Ha ehhez a versennyel csak kis mértékben sikerült hozzájárulni, már nem volt hiábavaló a szervezők erőfeszítése.

 

Kívánunk mindenkinek kellemes pihenést a nyárra.

Zsolt Majernyik

a href="https://hu.e-cat.intercars.eu/hu/asmctx-M21880_0000IO9K/my-office/promotions/details/CASTROL_OILPUMP_1102-1130_HU" target="_blank">

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Kövess minket közösségi oldalainkon!

Go to Top