Victor Reinz, már több mint 100 éve az autóiparban

Személygépjármű
2023.03.08.

1920. december 31.-én Hugo Reinz elindította vállalkozását Charlottenburgban, Berlin egyik negyedében.

Kezdetben a cég vasúti és ipair gépekhez kínált alkatrészt, mint nagykereskedő partner. Aztán röviddel később már megnyitotta első gyártósorát, ahol tömítéseket készített a robbanás szerűén fejlődő repülőgépmotorokhoz és annak a 65 partnerének, akik motorkerékpárokat készítettek.

1929-ben jelent meg az első saját gyártású tömítésük személygépjárművekhez. 1934-től a Reinz cég már nem foglalkozott nagykereskedelemmel, hanem minden erőforrásukat a fejlesztésre és a gyártásra összpontosították, hogy a fejlődő autóipar partnerei lehessenek.

Már a kezdetektől aktív résztvevője volt a motorsportoknak is a cég, hisz Autó Union összes versenyautója, valamint a híres Mercedes Benz Ezüst Nyila is Reinz tömítéseket használt.

A fejlődés azóta is töretlen és mindig arra törekszik a cég, hogy a lehető legjobb megoldást kínálja mind a gyártók és az utángyártott piac számára.

Napjainkra több mint 1,5 Milliárd legyártott tömítés után is még mindig ugyanaz a cél, mint az első termék elkészülténél, a legjobbat kínálni a felhasználóknak!

Tudjon meg többet a Victor Reinz termékek beépítéséről a gyártó Youtube csatornáján:

https://www.youtube.com/@VictorReinzSealingEN

Kapcsolódó cikkek

TEXA-Ne maradj le – a klímaszezon már tart!

Ünnepi nyitvatartás: Pünkösd 2026

BILSTEIN – Fókuszban az ügyfelek és a környezet

A személygépjárműolaj jóváhagyások változásai

Ünnepi nyitvatartás – 2026 május 1.

MEYLE légrugózás az utángyártott piacon