KAMAZ és a Goodyear közös győzelme a 2022-es Dakaron  

Az Arab-sivatag legnehezebb terepein folytatott, mintegy 8000 kilométeren át tartó kéthetes küzdelem után a KAMAZ-master csapat pódiumgyőzelmével zárult a 2022 Dakar.

A 2022-es, immár harmadik alkalommal Szaúd-Arábiában rendezett Dakaron a versenyzőknek új útvonalat kellett teljesíteniük. Az autók, motorkerékpárok és terepjáró járművek különböző kategóriáiban több mint 50 csapat mérettette meg magát. A kamionok kategóriája volt az egyik osztály, ahol a legnagyobb csatákat láthattuk. A módosított szakaszok új kihívásokat tartogattak: a versenyzők magasabb arányban számíthattak sivatagi homokra, valamint kövekkel borított, trükkös pályák is nehezítették a versenyzést.

Több kilométeren keresztül heves rivalizálás zajlott a KAMAZ, az IVECO, a PRAGA, a TATRA és a RENAULT csapatai között.

A Goodyear-nak lehetősége nyílt arra, hogy extrém teljesítményt követelő helyzetekben tesztelje abroncsait és technológiáit a Dakaron. Büszkék arra, hogy a csapatok a Goodyeart választották megbízható partnerének. A nagy kihívást jelentő új útvonalak köveket rejtő, homokos pályái alapos tesztelésnek vetették alá az abroncsok általános teljesítményét. A csapatok a rali során végig elégedettek voltak az abroncsok tartósságával, vágásokkal szembeni ellenálló képességével és kiemelkedő tapadási teljesítményével.

A verhetetlen KAMAZ-master csapat az ötszörös győztes Eduard Nyikolajev és a címvédő Dmitrij Szotnyikov közötti szoros csatát követően foglalhatta el az első négy helyet. Az idei volt a KAMAZ-master 19. Dakar győzelme. Ez egy rendkívüli eredmény.

Vlagyimir Csagin, a KAMAZ-master csapatfőnöke így nyilatkozott: „Két kamion modellt hoztunk a Dakarra, a már bizonyítottan győztes 43509 és az új, innovatív K5 435091s verziót. A Goodyear abroncsoknak kétségkívül fontos szerep jutott ezen a nehéz versenyen. Csapatunk nagyszerűen teljesített, alaposan felkészültünk és sikerült tökéletesen megvalósítanunk a stratégiát a két rendkívül megterhelő versenyhét folyamán. A versenyzés ilyen magas szintjén elengedhetetlen a tapadást biztosító és tartós abroncsok használata. A Goodyear OFFROAD abroncsok maximális sebességet és minimális állásidőt lehetővé téve járultak hozzá a Dakaron elért sikereinkhez.”

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy a dobogón és az első tízből nyolc helyen Goodyear abroncsokat választó csapatok végeztek. Ez bizonyítja standard abroncsaink kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát. A Goodyear OFFROAD abroncsok kialakításuk révén nagy sebesség mellett is alacsony hőképződést biztosítanak és nagy kihívást támasztó alkalmazási területeken is bevethetők, például kőfejtőkben, bányákban, erdőkben, valamint vészhelyzetekben is. Ennek következtében tökéletes választásnak bizonyulnak az olyan eseményekre, mint a Dakar rali. A Goodyear abroncsok használat közben kevésbé melegedő technológiája és innovatív karkasz kialakítása már közúti termékcsaládjaink esetén is elérhető, aminek köszönhetően rendkívül kopásálló és energiahatékony abroncsokat biztosítunk. Ezek a jellemzők az átlagos ügyfeleknek éppoly fontosak, mint a győztes csapatok számára.”-így fogalmazott Maciej Szymanski, a Goodyear Europe haszongépjárműabroncs-ágazatának marketingigazgatója.

Forrás és kiemelt kép: Goodyear – WS Hungary

2022.02.08.