Az autóiparban megjelenő egyre gyorsabb ütemű technológiai újítások révén lassan teljesen önműködő autókkal fogunk közlekedni, ám bizonyos konstrukciós sajátosságok még egy darabig továbbra is megmaradnak. Például, hogy egy kocsi működéséhez bizony elektromos áramra van szükség, amit akkumulátorok biztosítanak, vagy az, hogy egy autó gumikkal szerelt kerekeken halad előre. Persze ez magától értetődő, de jelentőségükhöz képest talán kevesebb figyelmet fordítunk ezen alkatrészek megfelelő műszaki állapotára. Ebből adódóan könnyen kerülhetünk kellemetlen helyzetekbe: sok autóssal megtörtént már, hogy lemerült az akksija, ez rendkívül bosszantó, az úticél elérhetetlennek tűnik, és legtöbbször le is kell mondani róla, nem beszélve az ilyenkor jelentkező plusz költségekről. Azt is jól tudjuk, hogy a nem megfelelően karbantartott vagy légnyomással rendelkező gumiabroncs balesetveszélyes, ami viszont már nem csak ránk lehet hatással, de környezetünkre is. Érdemes tehát odafigyelni az autó alkatrészeinek karbantartására. Persze ennek ellenére még bekövetkezhetnek kisebb nagyobb balesetek, amiket elszenvedünk. Az ilyen helyzeteket a résztvevő felek jellemzően teljesen máshogy látják vagy élik meg, ebből adódóan nehéz megtalálni a felelőst, és akár hosszú időbe is telhet míg megoldódik az ügy.
Most a fent említett helyzetek elkerülésére, vagy éppen megoldására mutatunk hasznos tippeket. Az OSRAM több mint 100 éve vezető szerepet tölt be az autóvilágítás terén, megoldásait mind elsődleges, mind pedig utólagos alkalmazáshoz szállítja. A márka tavaly decemberben indította el non-lighting üzletágát, amelynek keretében csúcstechnológiás fényszóró izzói és egyedi autó-, valamint szerelőlámpái mellett olyan hasznos tartozékokkal jelentkezik, amelyek az autózás során előforduló kellemetlen helyzetekre nyújtanak egyszerű és minőségi alternatívát.
TYREinflate – légkompresszorok
A beépített LED fénnyel rendelkező TYREinflate légkompresszorcsalád egyszerű és könnyen használható megoldás a guminyomás karbantartására. A készülékek szállítása praktikus és kompakt kivitelezésük révén kényelmes. A termékcsaládban három változat található, így a TYREinflate 200 modell analóg nyomásmérővel, a TYREinflate 450 digitális kijelzővel, amely növeli a pontosságot és megkönnyíti az eredmény leolvasását. Az eszközök a megfelelő nyomás elérése után a beépített automatikus leállítás funkciónak köszönhetően leállítják a légpumpát, sőt megjegyzik a beállított értéket. A harmadik változat a TYREinflate 1000 akár 2 perc alatt képes felfújni a gumiabroncsot, a nagy digitális kijelző és a nyomásmérő lehetővé teszi a folyamat nyomon követését. Háromrészes adapterkészlet biztosítja a kerékpárgumikhoz, labdákhoz vagy más felfújható eszközökhöz történő használatot. A gyártó 2 év garanciát biztosít!

Ebben videóban megtekintheted a TYREinflate légkompresszorok működését!
További információk itt találhatók!
BatteryCharge – akkumulátortöltők
A töltőcsalád három féle termékből áll, a Battery Charge 904, 906 és 908. Ezek az egyedi, intelligens töltők minden típusú – beleértve a lítium-ionos megoldást is – 12 V-os akkumulátorok töltésére alkalmasak, sőt a 908-as modell 24 V-os akksinál is használható. Mindegyik változat 9 fokozatú töltési ciklussal működik – lítiumnál 7 ciklussal –, amely védi az akkumulátort a hidegebb idő vagy hosszabb leállás esetén. A töltők digitális LCD-kijelzővel és háttérvilágítással rendelkeznek, sőt a beépített biztonsági funkció felcserélt póluscsatlakozás esetén megakadályozza az elektromos rendszer károsodását. A gyártó 2 év garanciát biztosít!

Ebben videóban megtekintheted a BatteryCharge akkumulátortöltők működését!
További információk itt találhatók!
BatteryStart – lítiumos gyorsindítók
Az OSRAM gyorsindítócsaládjában négy modell közül lehet választani. A kicsi, kompakt BatteryStart 200, 300 és 400 könnyen elfér a csomagtartóban, a kesztyűtartóban vagy az ajtózsebben. A negyedik családtag a BatteryStart Pro 700 elsősorban autószerelő műhelyek számára ajánlott, könnyedén beindítja akár a 8 literes benzinmotorokat és a 6 literes dízelmotorokat is. Az eszközök integrált LED lámpával és power bank funkcióval rendelkeznek. 230 V-os hálózatról típustól függően 2-4 óra alatt újratölthetők, sőt a Pro 700-as az autó generátoráról akár 60 másodperc alatt is, ha követlen használat előtt teljesen fel volt töltve. A beépített biztonsági funkció itt is megakadályozza az elektromos rendszer károsodását felcserélt póluscsatlakozás esetén. A gyártó 2 év garanciát biztosít!

Ebben videóban megtekintheted a BatteryStart gyorsindítók működését!
További információk itt találhatók!
Amennyiben az OSRAM termékei felkeltették érdeklődésed, érdeklődj Területi képviselő kollégáinknál vagy telephelyeinken.
