A Valvoline Global világszerte vezető szerepet tölt be az autóipari és ipari megoldások területén, amely jövőbiztos termékeket és kategóriaelső szolgáltatásokat hoz létre partnerei részére szerte a világon. A vállalat története 1866-ban kezdődik, miután nem sokkal bemutattuk a világ első motorolaját, innen származik a “The Original Motor Oil”, tehát Az Eredeti Motorolaj.
Ahogyan a fenti állításból következik, több, mint 150 éve az innováció útján haladva kínálunk megoldásokat a legkülönbözőbb feladatokra. A több mint 140 országban és 80.000 ponton értékesített termékeink és megoldásaink minden motorhoz és hajtáslánchoz elérhetőek, beleértve a nagy futásteljesítményű és nehézgépjárműveket is.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az elektromos, hibrid és belső égésű hajtásláncokkal rendelkező járművek mobilitásában is meghatározó szerepet játszunk – ma is, és a jövőben is.
1866-ban Dr. John Ellis orvosi kutatómunkája során a kőolaj gyógyító hatását vizsgálta, de nem érte el a kívánt eredményeket. Irányt váltott, és mukája során kifejlesztett egy kőolaj alapú kenőanyagot, ami alkalmas volt a magas üzemi hőmérsékleten működő gőzgépekhez.
Két évvel később az Ellis’s Continuous Oil Refining Co.-t Valvoline névre keresztelték át, a név az olajjal kent gőzgép-szelepek után kapta a nevét.
A Valvoline hivatalos márkaoltalmat 1873-ban kapott, így ez a legrégebbi motorolaj védjegy az Egyesült Államokban – Amerika első motorolaj márkája.
Az autózás korai éveiben a Valvoline kulcsszerepet játszott az autóiparban és a kenőanyagiparban. A legendás Ford T-Model az egyik kiemelkedő példa erre, hiszen a világ első sorozatgyártású autójába Valvoline motorolajat töltöttek a gyárban, minden autó kizárólag a cég kenőanyagaival gördült le a gyártósorról.
Miután úttörőként kifejlesztette a minden évszakban használható motorolajat (All Climate), a Valvoline az innovatív technológiájának köszönhetően meghódította a versenypályákat (VR1 Racing), számtalan versenysorozatban kiemelkedő és magabiztos teljesítményt nyújtó motorolajával bebiztosította vezető szerepét a technológiai versenyben.
Azóta több felhasználási terület, speciálisabb igények, sokkal összetettebb technológiák és minden eddiginél nagyobb kihívások jellemzik a piaci környezetet, a márka pedig továbbra is jelentős sikereket ér el.
Az Aramco Valvoline Global akvizíció 2023 márciusában jött létre, ami tovább erősítette a víziót és a küldetést, hogy a piacvezető autóipari és ipari kenőanyagok első számú szállítójává váljunk.
A Valvoline az Aramco fogyasztóknak szánt kenőanyag üzletága.
Az Aramco leányvállalataként folytatjuk a stratégiai befektetéseket és a globális terjeszkedést, ami páratlan termékinnovációt és fenntartható üzleti megoldásokat eredményez.
Ez az szoros együttműködés stabil alapot biztosít történelmi márkánk következő fejlődési szakaszához. A központ az Egyesült Államokban, Lexingtonban marad, Kentucky államban.
A Valvoline Global több, mint 80 OEM-mel dolgozik együtt, a legnagyobb teherautó-motor gyártótól, a piacvezető elektromos auto márkáig, magas minőségű kenőanyagokat biztosítva szinte bármilyen felhasználási területre.
© 2022 – Inter Cars Hungária Kft. – Minden jog fenntartva!