Vadonatúj távolsági buszcsaládot mutatott be a Van Hool. A belga gyártó újdonsága minden szempontból hozza a kötelezőt, de egy kicsit talán meg is haladja az elvárásokat.

Tehergépjármű
2023.01.27.

A Van Hool meglehetősen régi szereplőnek számít az európai buszgyártók között, hiszen 1947-ben alapították meg a belgiumi Koningshooikt-ban. A belga gyártó most elérkezettnek látta az időt, hogy leporolja a magaspadlós távolsági buszait magában foglaló T-szériát, így nemrég egy sajtótájékoztató keretében bemutatta a legújabb generációs távolsági buszcsaládját, amely lényegében a T8-ast, a T9-est, valamint a TX utódait vonultatja fel. Mindemellett pedig kiegészíti az Észak-Macedóniában készülő, fapados EX  távolsági és valamint az emeletes buszokat  magában foglaló TDX sorozat modelljeit.

A Van Hool új, felfrissített típuscsaládja összesen három modellt takar. A belga gyártó a T Alicronnal, a T-Acronnal és a T-Astronnal vélhetően a legtöbb megrendelői igénynek meg tud majd felelni. Mindhárom modell azonos formatervvel készül, amely bizonyos mértékben összhangban van Van Hool idén bemutatott városi elektromos autóbuszának látványvilágával.

Letisztult megjelenés

A LED-nappali menetfénnyel, valamint a két kisméretű, téglalap alakú fényszóróval rendelkező lámpafészkek kifejezetten ezek közé az ismertetőjegyek közé tartozik. Ahogyan a fényszórók közötti sötétítés is, ami a hűtőmaszk szerepét hivatott betölteni természetesen kizárólag csak optikai értelemben. A szélvédő alatti zongoralakk fényezés ugyancsak olyan dizájn elem, amit az A-szérián már láthattunk a Van Hool-tól. A homlokfalba belesimuló, szolid lökhárító is ismerős lehet a legújabb generációs belga városi buszokról.

 

A Van Hool meglehetősen régi szereplőnek számít az európai buszgyártók között, hiszen 1947-ben alapították meg a belgiumi Koningshooikt-ban. A belga gyártó most elérkezettnek látta az időt, hogy leporolja a magaspadlós távolsági buszait magában foglaló T-szériát, így nemrég egy sajtótájékoztató keretében bemutatta a legújabb generációs távolsági buszcsaládját, amely lényegében a T8-ast, a T9-est, valamint a TX utódait vonultatja fel. Mindemellett pedig kiegészíti az Észak-Macedóniában készülő, fapados EX  távolsági és valamint az emeletes buszokat  magában foglaló TDX sorozat modelljeit.

A Van Hool vélhetően azért döntött most a fejlesztés mellett, mert lassacskán kezd talpra állni a covid utáni pofon után a turistabuszos szegmens. Az emberek Európában újra egyre nagyobb kedvvel vesznek részt buszos városlátogatásokon, emiatt pedig jó esély van arra, hogy a közeljövőben a magánvállalkozók vadonatúj buszokkal frissítik a flottáikat.

A Van Hool új, felfrissített típuscsaládja összesen három modellt takar. A belga gyártó a T Alicronnal, a T-Acronnal és a T-Astronnal vélhetően a legtöbb megrendelői igénynek meg tud majd felelni. Mindhárom modell azonos formatervvel készül, amely bizonyos mértékben összhangban van Van Hool idén bemutatott városi elektromos autóbuszának látványvilágával. Melyek ezek a közös elemek?

Letisztult megjelenés

A LED-nappali menetfénnyel, valamint a két kisméretű, téglalap alakú fényszóróval rendelkező lámpafészkek kifejezetten ezek közé az ismertetőjegyek közé tartozik. Ahogyan a fényszórók közötti sötétítés is, ami a hűtőmaszk szerepét hivatott betölteni természetesen kizárólag csak optikai értelemben. A szélvédő alatti zongoralakk fényezés ugyancsak olyan dizájn elem, amit az A-szérián már láthattunk a Van Hool-tól. A homlokfalba belesimuló, szolid lökhárító is ismerős lehet a legújabb generációs belga városi buszokról.

A letisztult megjelenés érdekében az új T-széria fekete visszapillantó tükör házakat kapott, emellett a szélvédő, valamint az oldalsó ablaksorok feletti tetőelemeket is zongoralakk-fekete fényezéssel látták el. A belga gyártó az új dizájn kialakításánál ügyelt arra, hogy az harmóniában legyen a már meglévő távolsági modellekével, így a T-széria oldalablakai alá egy krómozott díszléc került, ugyanúgy, ahogyan például az a TX és a TDX sorozatnál látható. Az új T-széria ugyan alapból hagyományos oldalsó visszapillantó tükrökkel készül, de kedvezőbb üzemanyag-felhasználás és a kisebb légellenállás érdekében akár digitális visszapillantókkal (MirrorCam) is megrendelhető.

Mindent összevetve a tervezők célja elsősorban az volt, hogy egy prémium kinézetű turistabusz családot hozzanak létre, amely újraértelmezi az eddigi dizájnnyelvet, de közben tovább is viszi a Van Hool távolsági buszok egyedi, karakteres ismertetőjegyeit.

Tetszetős utastér

Az új T-széria utasterét ugyanebben az elgondolásban alakították ki. Ennek köszönhetően ezen buszok belső tere igényes és prémium hatást sugall. Mindemellett tágasságérzetet keltenek a fedélzeten utazókban, ami kiemelten fontos a távolsági buszoknál, hiszen ezeken a járműveken gyakran hosszú órákat töltenek el az utasok. A tetőtartó oldalsó oszlopok fekete borítást kaptak, de szinte láthatatlanok, mert függönyökkel tüntették el őket, ami otthonossá teszi az utasteret. Az utasok integrált, bőrborítású fejtámlával, valamint széles háttámlával rendelkező Kiel üléseken foglalhatnak helyet.

A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az új T-széria fel legyen vértezve minden olyan komfort megoldással, ami napjaink távolsági autóbuszait jellemzi. Éppen ezért az ülések felett olvasólámpával, utaskísérő hívógombbal, leszállásjelzővel, valamint szabályozható légbeömlőkkel rendelkező paneleket építettek be. A kényelmes utazás érdekében az üléseket lábtartóval, valamint lehajtható étkező tálcákkal is felszerelték. Érdekesség, hogy az új ülések 5-6 kilogrammal könnyebbek az előzőeknél, ami kedvező hatást gyakorolhat az üzemanyag-felhasználásra.

Exkluzív megjelenés

A Van Hool háromféle utastéri megjelenést prezentált a bemutatóbuszokkal, de a lehetőségek tárháza szinte végtelen az üzemeltetők számára. Az egyik egy szolidabb, kék-szürke üléskárpitokat, fapadló hatású padlóburkolatot, valamint bézs színű függönyöket vonultatott fel, a másik pedig inkább az exkluzív megjelenést keresőket szólítja meg a bőrborítású és piros szegényekkel ellátott ülésekkel, valamint a piros függönyökkel. A legharmonikusabb összeállítást talán a bézs, világosbarna és ezüst színeket kombináló változat képviseli, ami egyébként a 2021-ben bemutatott magyar Reform 600IC utasterére emlékezteti az embert.

Az új Van Hool T-szériában a vezető környezetét nagyfokú ergonómia jellemzi. Az első ajtónál lévő lépcsővel szemben egy felnyitható ajtóval ellátott tárolórekeszt alakítottak ki. Erre a részre adott esetben minihűtő is kérhető. A sofőrülés mellett egy aprótartóval ellátott tárolórekeszt helyeztek el, de az értékesebb holmik számára egy fakkot is elrejtettek a közlekedőfolyosón padlóján, a vezető- és az utasülés között.

Erős motorok

A járművek hajtásáról Euro VI-os Paccar MX11 és M13 típusú erőforrások gondoskodnak, amelyek 367 lóerő (240 kW), illetve 530 lóerő (390 kW) közötti változatokban érhetők el. A motorokhoz ZF TraXon típusú automatizált, valamint ZF EcoLife vagy Allison gyártmányú automataváltók csatlakoztathatók.

A vezető munkáját olyan fejlesztések segítik, mint a holttérfigyelő, ami kanyarordáskor felhívja a sofőr figyelmét holttérben tartózkodó gyalogosokra, vagy biciklisekre.  Mindemellett táblafelismerő asszisztenssel, gyalogosfelismeréssel ellátott vészfékasszisztenssel, éberségfigyelő rendszerrel, valamint távolságtartó tempomattal is ellátták.

 

Az új Van Hool T-széria többféle hosszúságban fog készülni két-, illetve háromtengelyes változatokban. A T Alicron 12-13 méteres, a T Acron kettő-, illetve 10-14 méteres, míg a T Astron 13-14 méteres változatokban gördülhet le a gyártósorról. A paletta 2024-ben kiegészülhet a jobbkormányos változatokkal is, így a Van Hool Nagy-Britanniában is szerencsét próbálhat az új típuscsaláddal.

Forrás: vezess.hu

Szerző: Aranyi Péter

Dátum: 2023.01.27.

Kapcsolódó cikkek

LEMFÖRDER TERMÉK PORTFOLIÓ

Ünnepi nyitvatartás – 2025 HÚSVÉT

Jöhetnek a napelemes kamionok?

Az ÉN Inter Cars-om: Eger – Interjú Pajtók Lászlóval

Mann-Filter szűrők