Stílusos is lehet egy elektromos motorkerékpár

Motor és tuning
2022.06.24.

 

 

Seb Inglis-Jones, a Maeving társalapítója szerint egy kínai útjuk során figyeltek fel az arrafelé nagy számban futó, cserélhető akkumulátoros motorkerékpárokra, és arra gondoltak, hogy ugyanezt a brit ízléshez igazítva is meg lehet csinálni. Ez lett a retró stílusú MV1-es, amelynek az akkumulátorát a kínai Greenway, a vázát a kínai YCM gyártja, minden más – a hozzáadott érték 65%-a – brit. Legfeljebb két darab akkumulátort lehet a vázba helyezni, alulra kerül az elsődleges, a másodiknak a „tank” ad helyet, ez egyébként 10 literes kesztyűtartóként is használható, ha épp nem kell annyi energia.

A hatótávolság 64 vagy 128 km, a hajtásról egy Bosh kerékagy-motor gondoskodik, ami 72 km/órás csúcssebességet tesz lehetővé – két akkumulátorral 7,6 lóerő a csúcsteljesítmény. Egy telep feltöltése kevesebb, mint 4 óra alatt megtörténik, a 20-80% töltés kicsivel több, mint 2 óra alatt megvan a töltővel. A Maeving MV1-es alapára 4995 font, ha rögtön a megrendeléskor megveszi az ügyfél a pótakkut, akkor 995 fontot fizet érte, utólag 1195 fontért adják a második telepet. Az első 100 példányt gyorsan elkapkodták, a britek már megrendelték a következő készleteket Kínából a gyártás folytatására.

Kapcsolódó cikkek

Valvoline RESTORE & PROTECT- kérdések és válaszok

LEMFÖRDER futóműalkatrészek – prémium minőség minden kilométeren

Kiváló eredmények: Az Eurosatory 2026 kiállításon a ZF kibővített lánctalpas jármű portfóliót mutatott be

70 éves buszmatuzsálem közlekedett május egyik hétvégéjén

Euroricambi group- termékek és minőség

Hengst: Olajszűrés