Az emberiség több mint 130 éve motorozik, és természetes, hogy ezalatt a formatervezés jelentős változásokon ment keresztül. Van azonban legalább egy olyan alkatrész, amely minden kétütemű és négyütemű belső égésű motort a kezdetektől fogva kísér, és szinte teljesen ugyanúgy néz ki. Ez a gyújtógyertya. A gyertya feladata nagyon egyszerű: elektromos ívet (általános nevén szikrát) létrehozni egy adott időpontban. Úgy tűnhet, hogy ezzel kimeríthetjük a témát, de a valóság ennél sokkal összetettebb.
Hogyan épül fel a gyújtógyertya?
A gyújtógyertya acél házában magas hőmérsékletnek ellenálló porcelánból készült belső szigetelő található. Feladata az acél tüske leválasztása a testről, melynek a házon túlnyúló végére pipát helyeznek el. Az acél tüske a gyertya első eleme, amely elektromos áramot vezeti a központi elektródához. A ma gyártott gyertyák többségében a két rész között egy szigetelő ellenállás található, mely az elektromágneses sugárzás árnyékolását és az égéstér gázzáró tömítését hivatott szolgálni. Az áram ezután a középelektródához folyik. Ez egy leggyakrabban rézötvözetből készült elem, amelyet platinával (a legnépszerűbb, nagyon tartós és egyben a legolcsóbb megoldással) vagy irídiummal (jelenleg a legjobb, legtartósabb, de egyben a legdrágább megoldás is) borítanak. A gyertya utolsó eleme a testelektróda. A közép- és testelektródák között elektromos ív keletkezik, amely egy pontosan meghatározott pillanatban felrobbantja az égéstérben lévő összenyomott keveréket. Ez a kis áramerősségnek, de nagy feszültségnek köszönhetően lehetséges, kb. 40 kV, amelyet a tekercs generál. Bonyolultan hangzik, de alapvetően egyszerű fizikai jelenségről van szó.
A gyújtógyertya megfelelő működéséhez szükséges hőmérséklet-tartomány szigorúan meghatározott, és nem léphet túl bizonyos értékeket. 400 ° C-os üzemi hőmérsékleten a lerakódás öntisztulási folyamata megy végbe. Ezért nagyon fontos, hogy a motort annak beindítása után a megfelelő hőmérsékletre hozzuk. A túl gyors motorleállás a gyújtógyertya meghibásodását okozhatja. Másrészt, ha a gyertya túlmelegszik – 900 ° C felett – akkor már nincs szükség szikrára a levegő-üzemanyag keverék meggyújtásához, így az eredmény ellenőrizetlenné válik, ám az idő előtti öngyulladás romboló hatással van a motor működésére. A megfelelő hőcseréért a gyertya és a környezet között – többek között – belső tömítőgyűrű felelős.
El kell kopnia!
A leginkább karbantartott és legjobb állapotú motorban is elhasználódnak a gyújtógyertyák – ami természetes folyamat – ezért időnként cserélni kell őket. Ennek gyakorisága elsősorban a felépítésüktől és felhasznált anyagoktól függ. Becslések szerint egy normál körülmények között működő gyertya várhatóan 30-50 millió kisütési ciklust fog kibírni.
A hagyományos gyújtógyertyák, amelyek a régebbi generációs járművekhez illeszkednek, olcsóbbak, és körülbelül 30 000 km után kell cserélni. A platina és irídium gyertyák drágábbak, de jobban ellenállnak a magas hőmérséklet romboló hatásának, ami lehetővé teszi, hogy csak 80 000 – 120 000 km megtétele után váljon szükségessé cseréjük. A sport- és sporttúra motoroknál gyakrabban kell ezt megtennünk: a klasszikus gyújtógyertyákat 20-25000 km, az újabb típusoknál pedig 70 000 km megtétele után.
A gyújtógyertyák a motor normál működése során a rendszeres kisülések által okozott elektromos erózió során elhasználódnak. Maga a keverék elégetésének folyamata nem annyira pusztító a gyertya elektródáira nézve, mint a köztük lévő elektromos ív, ahol a hőmérséklet eléri a 10 000 °C-ot is. Az elektromos ív mikrorepedéseket és ennek következtében anyagveszteségeket okoz az elektródák felületén. Ezért a „beégési” folyamatban az elektródák közötti rés idővel növekszik, ami automatikusan több feszültséget kényszerít ki a szikra létrehozásához. A gyertyahézag (vagy szikraköz) mérhető és korrigálható hézagmérővel és kalapáccsal, de ha az elektródák közötti hézag nem megfelelő, a gyártók azt javasolják, hogy egyszerűen cseréljük ki azt.
A normál korrózió a gyújtógyertyák elektródáinak kopását is befolyásolja. Ez a forró gázok munkájának eredménye, amelyek befolyásolják az égéstérben lévő elemeket. A gyertya kerámia szigetelőinek tulajdonságvesztése a hosszú ideig tartó magas hőmérséklet hatására következhet be, melyet súlyosbíthat a gyertyák fém (főleg sárgaréz) kefével történő tisztítása is, mivel a művelet során fémszemcsék rakódnak le a szigetelő felületén.
Gyertyák cseréje, kiválasztása
Egyes motorkerékpár-konstrukciókban a gyújtógyertyák cseréje nem egyszerű művelet. A nagyszámú burkolattal rendelkező gépeken ezeket az elemeket szét kell szerelni, és a legtöbb R4-es hengerrendszerű motorkerékpárnál az üzemanyagtartályt is el kell távolítani (vagy a legjobb esetben fel kell emelni), ami gyakran az üzemanyagrendszer kioldását igényli.
A gyújtógyertyák cseréjekor használjunk megfelelő nyomatékkulcsot a gyártó által javasolt nyomatékkal alkalmazva. A modern motorkerékpárok hengerfeje többnyire könnyűfémből készül, nagyon érzékenyek az esetleges menetszakadásra. Ha a gyújtógyertyát nem megfelelően húzzuk meg, az meglazulhat, és a járó motor kiköpheti, ami a menet sérüléséhez is vezethet. Ennek javítása általában bonyolult és költséges művelet, bár nem mindig szükséges a hengerfej eltávolítása a motorról.
Nem szabad elfelejteni, hogy alapvetően a gyártók termékeiket eldobható, nem javítható termékként határozzák meg. Homokfúvásuk, melegítésük vagy drótkefével történő tisztításukat nem tartozik az alapvető szervízfolyamatok közé. Ez azonban nem vonatkozik a nagyon archaikus és gyakorlatilag már csak múzeumi gyűjteményekben található modellekre – el kell ismerni, hogy ezek szinte elpusztíthatatlanok.
Miért és hogyan válasszuk ki a gyertya hőmérsékletét?
Ma már rengeteg féle gyertyából választhatunk, de a csere során betartandó alapszabály, hogy a motorkerékpár gyártója által javasoltakat használjuk.
Klasszikus és veterán motorkerékpárok esetében (amelyek általában nem üzemanyag-befecskendezéssel, hanem karburátorral működnek) megfelelő ismeretek és tapasztalat birtokában kísérletezhetünk a hőelvonás hatékonyságáért felelős paraméter kiválasztásával. A látszattal ellentétben ez a paraméter nagyon fontos: a túl alacsony indexű gyertya nem tudja elérni a megfelelő üzemi hőmérsékletet, ami az elektródákon és a szigetelő felületen szénlerakódásokat eredményez, ennek következtében károsodhat. A túl magas indexű gyertya viszont a keverék ellenőrizetlen öngyulladásához vezethet, ami romboló hatással van a motorra.
Ez a problémakör jóval kisebb mértékben érinti az elektronikus gyújtású és üzemanyag-befecskendezésű motorokat, amelyeket ECM-rendszerek vezérelnek. Az érzékelőktől adatokat gyűjtő vezérlőegység kiválasztja az üzemanyag-levegő keverék összetételét, valamint a gyújtás előtolási szögét. A motor működési paraméterei tehát egy adott pillanatra többé-kevésbé optimálisak.
Kiegészítő érzékelő a motorban
A gyertya az alapfeladaton túl, amely az égéstérben lévő keverék robbantásának elindítása, a motor működésének jelzőjeként is szolgálhat. Egy tapasztalt szerelő a leszerelt gyújtógyertyát nézegetve sok mindent megállapíthat a motor állapotáról és beállításairól.
Ha nedves, zsíros és olajos, az a dugattyúgyűrűk, maga a dugattyú rossz állapotát vagy túlzott holtjátékot jelezhet a szelepvezetőkben.
A gyújtógyertyán lévő fekete lerakódást túlságosan dús keverék vagy nagyon szennyezett légszűrő okozhatja.
A szénlerakódásokkal borított, megolvadt elektródák azt jelzik, hogy az égéstérben túl magas a hőmérséklet, valószínűleg a túl „szegény” keverék, a rosszul beállított szelephézagok vagy a helytelen (túl korai) gyújtási időzítés miatt.
Ha a gyertyán fehér vagy halványsárga durva vízkőszerű lerakódások láthatók, a rossz minőségű üzemanyag vagy olajadalékok következménye lehet.
Az égéstérben (azaz a motor „tetején”) minden rendben van, ha a gyújtógyertyán csak világosszürke-fehér vagy szürke-sárga bevonat látható.
Egyszóval a gyertya nagyon jó és érzékeny mutatója a motorkerékpárunk motorjának állapotának.
Forrás:
https://imready.eu/czytaj/porady-dla-motocyklistow/co-musisz-wiedziec-o-swiecach-zaplonowych