Inter Cars – A Young Car Mechanic verseny győztesének felkészítője

  „Autót szerelni menő!” – Interjú Őri Péter felkészítő tanárral

A 2021-es Young Car Mechanic (YCM) autószerelői versenyt egy magyar fiatalember, Ölbei Zsolt nyerte, azonban a sikerhez kellett a biztos háttér és mély szakmai felkészülés is, melyben Őri Péter segítette Zsoltot. A versenyzőről, pontosabban a győztesről készült portrénk itt olvasható.

Őri Péter

Péter amellett, hogy lapunk, az Autószektor oszlopos tagja és címeres szerzője, publikáció mellett főállásban tanár a győri Széchenyi István Egyetemen, ahol járműdiagnosztikát és az ehhez kapcsolódó tárgyakat oktatja, ennek főleg a gyakorlati óráit, a laborfoglalkozásokat.

Emellett gyakorlati szereléssel is tölti mindennapjait, szereti bepiszkolni a kezét. A gondolatot tovább folytatva, fanyar humorral hozzátette: „Próbálok az az ember lenni, aki érti is, amit tanít.”

Az Autószerelők Országos Egyesületében (AOE) ügyvezető alelnöki pozíciót tölt be, az autószerelő társadalomért, a szervizekért is dolgozik. Ebben a minőségében felel a szakmai versenyeken (például YCM, WorldSkills-EuroSkills) induló magyar diákok felkészítéséért is, és részt vesz a hazai tanulmányi versenyek szervezésében.

Már némi tapasztalattal

Péter két évvel ezelőtt személyen járt kint a nemzetközi döntőn, amely egyébként nagyon hasonló szervezésben zajlott le, mint a hazai országos döntő. Az egyes versenyszámokat az adott szakterülethez leginkább kapcsolódó alkatrész beszállítók támogatják. Mivel a támogatók neve ismert volt, Péter ennek megfelelően próbálta meg összeállítani a felkészülési programot.

Az általános műszaki ismeretek összefoglalása mellett, nagy figyelmet fordított arra, hogy minden beszállító céghez, minden feladathoz legyen valami konkrét gyakorlati tapasztalat. Az egyes munkafolyamatokhoz tételesen szedték össze a vonatkozó szabályok és munkavédelmi intézkedések teljes körű szem előtt tartásával a kötelező teendők listáját, hogy versenyen a feladatvégrehajtás közben még véletlenül se maradjon ki semmi, ami pontlevonást eredményezhetne.

Szolgai munkával digitalizálva

Az így sorba rendezett információkat maga a versenyző, Ölbei Zsolt gépelte- és digitalizálta be, mondván az írás közben is tovább mélyül a tudás. Erre a munkára is hetek mentek rá, hiszen az anyag igen sok, Zsolt pedig közben iskolába is járt.

Ami a gyakorlati részt illeti, Zsolt meglévő tudása mellé, tanára segítségével például részletesen megismerkedhetett a jelenleg futó váltótípusok részleteivel: hogyan és milyen olajjal zajlik az olajcseréje, milyen szűrő, vagy szűrők vannak benne, pontosan mi-hol található rajtuk.

A fékrendszereknél is összeszedték azokat a tudnivalókat, amelyek a vonatkozó támogató cég legfontosabb rendeszeivel kapcsolatosak. Röviden: minden feladathoz pontos forgatókönyv készült, amely sokkal hatékonyabbá tette a felkészülést.

Az összességében több hónapos felkészülés finisére, az utolsó két hétre maradt az ismétlés, ahogy Őri Péter fogalmazott: Zsolt ezzel kelt és ezzel feküdt, ha pedig valamelyik részletben esetleg elakadt, akkor azt azonnal meg tudta konzultálni tanárával.

A siker után

A felkészülés tehát megkapta méltó jutalmát és idén Magyarország hozta el a YCM első helyét. A felkészülés éppen csak szünetelt, de sem Péter, sem a versenyző Zsolt nem ült sokáig a babérjaikon, hanem megkezdték a WorldSkills versenyre való felkészülést.

Mit jelent személyesen neki a siker és mit jelenthet az autószerelő szakmának?

Őri Péter abban bízik és azért dolgozik, hogy az autószerelő szakma visszanyerje régi megbecsülését. Ehhez a versenyeken elért sikerek véleménye szerint nagyban hozzájárulnak, hiszen a nemzetközi sikereken felbuzdulva újra növekedhet az érdeklődés a szakképzési intézmények iránt, és talán a döntéshozók figyelme is jobban ráirányul a szakmára, ami elhozhatja az oktatási színvonal növekedését.

Marketing és promóciós eszközként sem utolsó a nemzetközi siker, hiszen Zsolt győzelme mások számára is kaput nyithat, akik nemzetközi mezőnyben is megmérettetnék magukat. Nem kis szerep jut ebben a népszerűsítésben a jelentős pénz-és tárgyi nyereményeknek, amelyekkel ők is hazatértek Varsóból, valamint maga az utazási-, világlátási lehetőség sem elhanyagolható egy fiatal számára.

 

2021.12.09.

Ezen a weboldalon sütiket használunk.
Adatvédelmi nyilatkozat