A múzeum története egy 1987-ben vásárolt Harley Davidson FXRS Low Rider motorral kezdődött, amit hazaköltözéskor Kaáli nem adott el, inkább áthajózta Magyarországra. Ugyanígy járt az 1989-ben vett Jaguar XJS sportkocsija és az az 1977-es Cadillac Coupe de Ville, ami sokáig napi használatú gépkocsija volt az Amerikában praktizáló orvosnak. Három jármű pedig már szinte kész kollekció, aminek láttán adta magát az ötlet:
Nem sokkal később jött egy merész gondolatom, hogy azokat a családi járműveket, amelyekhez személyes emlékek is kötnek, megpróbálom megszerezni.
Az elmúlt évek alatt hazai veteránautós szakemberek segítségével állt össze az azóta is folyamatosan gyarapodó gyűjtemény, az ő színvonalas restauráló munkájuk, szaktudásuk nagyban hozzájárult a nagyjából száz évet átölelő autótörténeti múzeum létrejöttéhez.
A sokak támogatásával folyó gyűjtőmunka motorokkal kezdődött:
Tízéves voltam, amikor édesapám vett egy ezüsttankos Csepel 125 motorbiciklit, amivel, mint a háború utáni első családi járművel, 1954 nyarán körbemotoroztuk a Balatont.
A leendő múzeum első hazai darabja tehát egy ilyen motor lett. A kis Csepelt 1958-ban váltotta egy Pannónia T, majd 1963-ban egy Pannónia T1, ilyen motorok beszerzésével folytatódott a kollekció gyarapítása, a kezdeti sikerek után pedig sorra jöttek az ikonikus hazai és külföldi gyártású motorok, majd a huszadik század automobilizmusát szépen reprezentáló keleti és nyugati gépkocsik is.
A magánmúzeummá alakított gyűjtemény két szinten foglal helyet a házban: fölül a motorkerékpárok terme, alul, garázsszinten két nagy helyiségben az autók. A múzeumot csak meghívásos alapon lehet látogatni, az emlékkönyvbe írt sorok tanúsága szerint aki ide eljut, az csodálattal telve, nem ritkán elérzékenyülve távozik a kollektív történelmi élmények újraélése után: beülni egy rég elfeledett autótípusba – „amilyen a nagypapának is volt”, „amivel horgászni jártunk apával” – gyakran megindító élményt jelent.
Ami pedig a leginkább lenyűgöző, az autók és motorok makulátlan állapota. A kiállított járművek nyilvánvalóan hatalmas munka befektetésével lettek felújítva és vannak folyamatosan karban tartva: szinte kivétel nélkül üzemképesek, sőt érvényes forgalmi engedélyük, rendszámuk is van. Az alábbi fotók magukért beszélnek.
Ez az 1951-es oldalkocsis Csepel 250 talán a magyar motorkerékpárok egyik legszebbike. 1951-től 1953-ig gyártották, és nagyon nem volt olcsó: 9760 forintba került, az oldalkocsi plusz 5800 Ft, miközben egy munkás havi átlagbére 400 Ft körül mozgott akkoriban. 247 köbcentiméteres motorja egyhengeres, kétütemű, 10,5 lóerős, akár 100km/órás sebességgel is lehetett vele robogni. Főként a rendőrség és a néphadsereg használta, borsos ára miatt az átlagemberek nemigen juthattak hozzá.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A szépség a részletekben is rejlik. Fölül: egy német segédmotoros kerékpár, egy 1943-as egyhengeres, kétütemű, 98 köbcentis, rendkívül alacsony fogyasztású (1,8 l/100 km) Adler és annak kétfokozatú váltója. Balra alul: egy 1943-as, 98 köbcentis, egyhengeres, kétütemű BMG 100 magyar kismotorkerékpár, amit a Bécsi úti Bartha Motor és Gépgyárban gyártottak. Tervező: Bartha Szabolcs, nyugalmazott mérnökkari százados. Jobbra alul: egy 1939-es SHB 98, amit Schweitzer Henrik miskolci kereskedő budapesti üzemében gyártottak. Az SHB kismotorkerékpárokból nagyjából ezer készült 1938 és 1944 között, a Schweitzer Henrik Budapest (SHB) gyárat a II. világháború után államosították.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A Kaáli-gyűjtemény kezdőpontja, az 1987-ben New York-ban vásárolt Harley-Davidson FXRS Low Rider. A 1337 köbcentis, 58 lóerős, négyütemű V2 motorral szerelt kétkerekű ideális volt hosszú túrautakra, és Kaáli Nagy Géza nem akart tőle megválni. Hazaköltözésekor magával hozta Amerikából a motort is, és ez adta a kezdőlökést: „jött egy merész gondolatom, hogy azokat a családi járműveket, amelyekhez személyes emlékek is kötnek, megpróbálom megszerezni”.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A Csepeli Motorkerékpárgyár Pannónia motorkerékpárjaiból a teljes gyári sorozat (12 típus) megtalálható a múzeumban, és ráadásként még a krosszversenyekre készült MC62-ből is akad. Mint ez a két kilométeróra is mutatja, keveset futott, gyönyörűen felújított és karban tartott járművekről van szó.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Pannóniák sora fölött a II. világháború előtti hazai segédmotorgyártás két gyöngyszeme lóg a plafonról.Balra: „nikkeltankos” Weiss Manfréd Csepel 100 (1938). Jobbra: Weiss Manfréd „Turán” (1937).(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Mátra 100. Az 1939-ben gyártott motor a II. világháború előtti korszak kiemelkedő és sikeres hazai konstrukciója volt, Urbach László motorkerékpár-kereskedő és -versenyző tervezte. 1944-ig több ezer épült belőle, a háború vége után 1946-ban indult újra a gyártása. Aztán 1950-ben jött az államosítás, ez pedig a márka végét jelentette.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A múzeumnak két, autókat bemutató föld alatti terme van, ezekben a II. világháború előtti és utáni évtizedekből szemezgethet kedvére a látogató. A képen egy békebeli német sor, balról jobbra: Opel Olympia (1939), Adler Triumph Junior 1E (1939), Opel P4 (1935).(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Vauxhall Velox (1949). „Az első családi autónkat, egy 1948-ban gyártott Vauxhall Veloxot Német Imrétől, a londoni olimpia kalapácsvetó bajnokától vette édesapám 1959-ben. Ez az autó családi ereklyévé vált, ezzel jártunk először külföldön, 1960-ban eljutottunk egészen a Fekete-tengerig, rajta tanultam meg vezetni 17 éves koromban.” A múzeumba került példányt több autóból származó alkatrészek felhasználásával restaurálták. „A mi Voxinkat egyébként 1963-ban adtuk el és hiányos roncsai a mai napig Orosházán megtalálhatók.”(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Elölről és hátulról is csodás ez az art decós Opel Olympia 1939-ból. A másfél literes, 37 lóerős négyhengeres soros motorral négysebességes váltóval és hidraulikus fékkel felszerelt autó az 1935-ös Berlini Nemzetközi Automobilkiállítás nagy szenzációja volt.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Egy pazar belga építésű versenyautó 1952-ből: a Fiat Special F3, amit a nemzetközi 500 Owners Association társaság is nyilvántart. Soros, négyhengeres, 500 köbcentis motorja motorkerékpárból lett autóversenyzés céljaira átalakítva. Története a második világháború utáni korszakba nyúlik vissza, amikor az autósport-rajongók szerettek volna minél gyorsabban visszatérni kedvenc hobbijukhoz. Először Nagy-Britanniában jelentek meg és kezdtek versenyezni a félliteres motorkerékpár-motorral szerelt kis versenyautók, a mozgalomból pedig 1950-ben a nemzetközi Formula-3 kategória nőtt ki, amelyet már a Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA is jóváhagyott. Olyan legendás versenyzők, mint Sir Stirling Moss vagy Ken Tyrrell is ebben a kategóriában kezdték pályafutásukat. Magyarországon az 1950-es évek elején az autósport a „tűrt” kategóriába tartozott, a Formula-3 szabályai alapján született meg a hazai versenyautók 1100 köbcenti alatti kategóriája, ahol különböző járműjavítók, taxitársaságok, illetve a MÁVAUT és az Ikarus(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Na, ilyen személygépkocsit se nagyon lehet ma Magyarországon látni: a Borgward Isabella kupét a Carl F. W. Borgward GmbH gyártotta 1954 és 1962 között Brémában. Az 1961-ben becsődölt, mára javarészt elfeledett német márka a maga idejében egész népszerű volt, az Isabella különféle változataiból több mint kétszázezer gördült ki a gyárkapun.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A szocialista autóipar több klasszikus típusa is jelen van a múzeumban (van például Skoda, Moszkvics, Wartburg, Zastava is az 50-es, 60-as, 70-es évekből). Ez az 1977-es GAZ M24 Volga – TSZ-elnökök nagy kedvence – mint a szovjet gépkocsigyártás egyik legsikeresebb terméke képviseli a vasfüggöny keleti oldalát. Az elnyűhetetlen, de legendásan nagy fogyasztású Volga tervezése a 60-as évek elején kezdődött, 1970-ben dobták piacra, mdernizált változatát 2010-ig gyártották, sőt még Nyugat-Európába is exportálták.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Három visszafogottan elegáns márkajelzés, avagy „hood ornament” a sebesség, a szárnyalás jegyében: az Adler Triumph Junior 1E kiterjesztett szárnyú ragadozó madara a német autómárka nevéből (Adler=Sas) adódik, de az Opel Olympia aerodinamikus rakétaformája és Fiat 500 „Topolino” szárnyalakja is a szabadon repüléshez nyújt asszociációkat.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Ez az 1927-es Ford T-Model az egyik legöregebb autó a gyűjteményben (egy 1914-es belga Fabrique Nationale Model 1950 a rangidős). A magyar származású tervező, Galamb József segítségével megalkotott 2,9 literes, négyhengeres gépkocsi a modern, sorozatgyártásos autógyártás alapvetése volt, ami forradalmasította az automobilizmus világát. A T-Model igazi amerikai népautóvá vált: 1908 és 1927 között több mint 15 millió készült belőle.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A Messerschmitt KR200 (1955). A Messerschmitt háromkerekű „buborékautója” a Német Szövetségi Köztársaság furcsán aranyos törpeautója volt, amit a II. világháborúból vesztesen, kettévágva kikerülő ország nyugati felében gyártott a fejlett harci repülőiről híres Messerschmitt gyár, miután a világégést lezáró békediktátum értelmében repülőgépeket tilos volt nekik. A Volkswagen Bogárnál is olcsóbb kis közúti Messert Fritz Fend repülőgépmérnök tervezte az ötvenes évek elején, és a gazdasági nehézségekkel küzdő NSZK-ban nagyjából negyvenezer példány fogyott belőle a hatvanas évek közepéig.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Van ugyan a fölső képen egy 1961-es Porsche 356B félisten, meg egy 1971-es Citroën DS21 istennő is, de ez a pasztellpisztácia színű brit klasszikus elhomályosítja szépségüket. De talán nincs is a világon olyan autórajongó, aki ne ismerné el, hogy Anglia ikonikus sportautója, az 1961 és 1975 között gyártott Jaguar E-Type egyike a valaha készült legszebb tárgyaknak. És persze kevesen vitatkozhatnak azzal is, hogy a három autó így együtt ideális 3-Car Garage-t alkot.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
A Kaáli-garázsban farkasszemet néz két középmotoros olasz fenevad is. Ha választani kellene, hogy a Maserati Merak vagy a Ferrari Dino 308 GT4 slusszkulcsát markoljuk fel a pultról egy szép napos őszi reggelen, bajban lennénk. Giorgetto Giugiaro (Italdesign) és Marcello Gandini (Bertone) olasz tervezőgéniuszok alkotásai közt dönteni valószínűleg a legédesebb szenvedés, amit egy autógyűjtőnek át kell élnie.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Nyitott sportautókból nincs hiány, itt rögtön egy 1965-ös Triumph Spitfire látható teljes pompájában (ami mintha a brit légiharc-sikerekről kapta volna a nevét), előtte pedig egy Mercedes-Benz 300 SL roadster feszít. (A figyelmesebbek persze rögtön észrevehették, hogy hátul, az oszlop mögött egy igazi amerikai gengszterverda, egy 1930-as Plymouth 30U bújik meg.)(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Árulkodó részletek – Harley Earl, General Motors vezető dizájnere az 1948-es Cadillac tervezésekor a repülőgépiparhoz fordult inspirációért: kis szárnyakat rajzolt az autó farára, a féklámpák köré. A cápauszonyoknak is nevezett dizájnelemek hamar népszerűvé váltak és szinte az összes nagy amerikai autómárkán megtalálhatók voltak. Ezen az 1959-es évjáratú, V8-as, 6390 köbcentis Cadillac 62-es országúti cirkálón is jól megfigyelhetők a katonai repülés ihlette részletek.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)