Munkába állt a világ első elektromos faszállítója

Tehergépjármű
2022.09.27.

A svéd erdőket rója egy olyan farönkszállító szerelvény, amely később akár szériagyártásban is készülhet. Az újdonsággal nem kevés CO2-t lehet megspórolni

Múlt héten egymásnak adták a kilincset a politikusok a Scaniánál, ugyanis Olaf Scholz német kancellár, valamint Magdalena Andersson svéd miniszterelnök asszony is ellátogatott vállalat Södertaljében található tesztpályájára. Nem csoda, ha már a politikusok is érdeklődnek a legendás svéd gyártó haszonjárművei iránt, ugyanis a Scania nemrég előrukkolt a világ első elektromos farönkszállítójával.

 

Az újdonságot a faiparban tevékenykedő SCA számára adták oda tesztelésre, amely az Umeå és az Obbolában működő papírgyár között közlekedik ezzel a szerelvénnyel nap mint nap. Bár első ránézésre alig különbözik egy szériagyártású változattól, egyelőre prototípus, amit a Scania a svéd partnerével, valamint a Skogforsk Kutatóintézettel közösen fejlesztett ki.  A kiindulási alapot a svéd gyártó 64 tonnára hitelesített tartályos szerelvénye adta, amelyet korábban a Wibax számára szállítottak le.

Ebből kifolyólag az elektromos rönkszállító is 64 tonnára hitelesítették, ám magánutakon akár 80 tonnás össztömeggel is közlekedhet a svéd előírások szerint. Farönkök nélkül, tehát teljesen üresen a szerelvény 10,8 tonnát nyom, 1,5 tonnával többet, mint egy hasonló kategóriájú dízeles farönkszállító. A plusz súly a kilenc darab akkumulátornak köszönhető, amelyek együttes kapacitása eléri a 300 kWh-t. Akkumulátorainak töltését az Obbolában található papírgyárnál végzik az ABB által gyártott 180 kW teljesítményű gyorstöltő segítségével.

A nyári időszakban a jármű egy nap hat fuvart teljesít a papírgyár és az Umeå-ban lévő kikötő között. Egy fuvar körülbelül 30 kilométernyi vezetést jelent, amit a felrakodással és a lerakodással együtt 75 perc alatt teljesítenek. Az SCA kalkulációi szerint az elektromos rönkszállítóval évente mintegy 55 ezer kilogrammnyi szén-dioxid kibocsátástól lehet megóvni a bolygót.

A Scania elektromos farönkszállító a nyár végéig még tesztüzemben lesz, melynek során minden egyes adatát monitorozzák és kielemzik. Ősszel pedig várhatóan tovább folytatják vele a farönkök szállítását, csak immáron nem tesztjárműként, hanem normál használatra rendszeresített szerelvényként.

 

Forrás: vezess.hu

Szerző: Aranyi Péter

Dátum: 2022.09.27.

Kapcsolódó cikkek

Sérült hengerfejtömítés – Mik a tünetek, hogyan diagnosztizálható, ki kell-e cserélni?

Poliuretán felfüggesztés elemek a TEDGUM-tól

Nem indul be a motorod tavasszal?

PolStarter – Önindítók és Generátorok Lengyelországból!

MEYLE Lamborghini a DTM-ben!

Ezen a weboldalon sütiket használunk.
Adatvédelmi nyilatkozat