Végre! Elindult az F1-es szezon Ausztriában

Az idei valószínűleg egy sokáig emlegetett év lesz szinte mindenki számára. Legyen szó kórházi dolgozóról, pincérről, irodai asszisztensről, vagy éppenséggel egy autóversenyzőről. A Formula-1 sem úszta meg változtatások, és halasztások nélkül az idei koronavírus járványt.

Már-már szinte elkezdődhetett volna az idei szezon, amikor a márciusi ausztrál szezonkezdést megelőző napokban döntött úgy a verseny vezetése, hogy lefújja a futamot. Ezt követően sorra jöttek a hírek az újabb és újabb versenyhétvégék lemondását illetően.

A sok várakozás és variálás után végre júliusban elindulhatott az idei szezon.

Bár a megszokottnál jóval rövidebb, és a szurkolók elől elzárt futamokkal zajló szezontól most el kell tekintenünk, így is sokan vártuk izgatottan a rajtot a Red Bull ringen. A szezon kezdés pedig meglehetősen erősre sikeredett, tele izgalmakkal, kiesésekkel, és meglepő végeredménnyel. Kijelenthetjük, hogy a várakozásért cserébe most minden szurkoló kárpótolva lett valamilyen szinten.

A verseny kezdetét megelőzően a korábban már sokat emlegetett térdelésre is sor került, melynek első számú aktivistája Lewis Hamilton volt, ahogy azt korábbi nyilatkozataiból, social media aktivitásaiból már tudni lehetett. A pilóták közül azonban így is volt, aki nem kívánt letérdelni az amerikai rendőri túlkapások ellen tiltakozó antirasszista gesztus okából. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek a pilóták nem állnak ki a rasszizmus ellen, csupán más módon kívánnak tiltakozni. Ezt többek közt Charles Leclerc is megmagyarázta, miért is nem térdelt le a futam előtt:

A rajtot a pole-ból induló Bottas remekül kapta el, mögötte Verstappen, Norris, Albon és Hamilton közti csatározásnak köszönhetően pedig néhány kanyar alatt jelentős előnyre tett szert. A verseny első kiesője, és talán legnagyobb pechese egy személyben testesült meg: Max Verstappen váltója a 11. körben adta meg magát. Bár még a boxig el tudott gurulni, azonban a váltó meghibásodása miatt fel kellett adnia a versenyt. A verseny 31. körében Vettel mondhatni ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. A hajtű kanyarnál az éppen Leclercet támadó Carlos Sainz hátsó kerekének csapódott neki, és pördült ki. Lévén, hogy hátrébb volt a kanyarban, szabálytalanságról szó sem esett, Vettel pedig visszacsúszott egészen a 15. helyig.

Érezhető volt a mezőnyön, és a box utcán is a kései szezonkezdés. A verseny folyamán sorra jöttek elő az autókon a műszaki meghibásodások, vagy apróbb emberi mulasztások. Verstappen kiesése, majd Ricciardo és Stroll motorproblémái után mindkét Haas fékproblémák miatt kötött ki a pálya szélén. Őket követte Russel, Kvyat és később Raikkönen, akinek a kereke egész egyszerűen lerepült az egyik kanyar előtt, és szerencsére csak a pályán kívülre gurult, nem pedig a versenyzők közé.

A sok kieső, és pályán lehúzódott autók rengeteg safety car beavatkozást igényelt. Bottas háromszor rajtoltatta újra a mezőnyt, melyek során újra és újra átíródtak a stratégiák a versenyzők számára. A 61. körben, a harmadik Safety Car után Alex Albon kihasználta, hogy a Mercedes a kemény keverékű gumikon próbálta lehúzni a versenyt, ő pedig a lágy keverékűekkel ott is volt Hamilton visszapillantójában, készen az előzésre. Feltehetően Hamilton a futamgyőzelmet vette el tőle, amikor az előzés pillanatában meglökte Albon kerekét és a sóderágyba küldte néhány piruett kíséretében. Lewis jutalma ezért az akcióért egy 5 másodperces büntetés volt, Albon pedig Latifi elé esett vissza, a 12. helyre.

Ezt követően a végig remekül autózó Sergio Perez sorra követte el hibáit, és ezáltal maga elé engedte Leclercet és Lando Norrist is, elengedve dobogós reményeit. Norris előtt már csak egy cél állt, hogy Hamilton elé kerüljön az időkülönbséget tekintve. Lando egészen a végéig a maximumot hozta ki autójából, és végül 2 tizeddel beelőzte a hatszoros világbajnokot. A futam végére szinte lefeleződött a mezőny létszáma. Ebből is látszik, hogy rég volt már az a februári barcelonai teszt hétvége. A leggyorsabb körért járó extra pontot Lando Norris zsebelte be utolsó körös 1:07:475-ös idejével.

A szöveges összefoglalást követően pedig itt egy videós összefoglaló is, mi történt Spielbergben vasárnap:

A hétvégén látottak alapján nagyon reméljük, hogy a rövid szezon ellenére is hasonlóan emlékezetes versenyeket kaphatunk a rengeteg várakozás után, és most hétvégén a második osztrák futamon is legalább ennyi izgalom és fordulat lesz!

2020.07.07.

Ezen a weboldalon sütiket használunk.
Adatvédelmi nyilatkozat