fbpx

A „NAP-SZIGETÉN” jártunk

2019-05-24T15:42:38+02:002019. május 7.|Címkék: , , , , |

0

2018-as Silver utazásunk célpontja sokak számára egy régóta dédelgetett álom volt, Ügyfeleinket a csodálatos Szicília szigetére invitáltuk, ahol két turnusban közel 300 Ügyfél részére okoztunk maradandó élményeket. Utazásunk időpontja ezúttal októberre esett, amikor is sokak félelme ellenére kellemes, napsütéses időnk volt.

A repülőút után egy jó hangulatú esti buszozás várt ránk, ezt követően pedig hajnalban megérkeztünk Cefalu-ba, amely üdülőtelepülés a térség egyik legnagyobb turista látványosságai közé tartozik. Kis pihenőt követően másnap mindenkinek meg volt lehetősége, hogy felfedezze a környéket, sokan már ekkor meglátogatták a tengerpartot, vagy épp az óvárost és a halászkikötőt. Másnap a csoport egy része szervezett kirándulás keretében Monreal és Palermo városába utazott. Az első állomáson a gyönyörű katedrális után a múmia múzeumot jártuk körbe, amely sokak számára megdöbbentő és egyben maradandó élmény maradt. Ezután egy felüdülés volt végigmenni a Palermo-i piacon, amelynek hangulatán érződött igazán, hogy Szicíliában vagyunk. Ha valakinek még hiánya lett volna az„olasz életérzésből” az felkereshette a környék hagyományos olasz éttermeit és megkóstolhatta a méltán híres olasz pizzát. Vasárnap a divatrajongóknak kedveztünk, hiszen egy kirándulást szerveztünk a legendás szicíliai Outlet Village-be, ahol olasz világmárkák széles választékát kínálják kedvezményes áron. A nagy vásárlás levezetéseként, a délután folyamán megismerkedtünk Cefalu nevezetességeivel egy séta keretében.

Hétfőn egy mozgalmas nap következett, amikor is egy egész napos hajós utazás alkalmával meglátogattuk a környező, kisebb szigeteket. Az első állomásunk Lipari volt, ahol a történelmi városrészek felfedezése után mindenki eltölthetett egy kellemes ebédet a továbbindulás előtt. A következő megálló Vulcano szigete volt, ahol a merészebbek egy egyedi iszap pakolást próbálhattak ki, melynek kellemetlen szaga ellenére nagyon sok jótékony hatása ismert, így idegenvezetőink meleg szívvel javasolták.

A nagy hullámok ellenére sokan a tengerben is megmártóztak, a kirándulnivágyók pedig feljuthattak a sziget legmagasabb pontjára is. A keddi nap is elég mozgalmasra sikeredett, hiszen buszos utazás keretében apró hegyi falvakat látogattunk meg, ahol betekintést nyerhettünk a helyiék mindennapi életébe. Az ott lakók mindenhol vendégszeretően fogadtak minket, még egy jó hangulatú Ricotta party-n is részt vehettünk, ahol megkóstolhattuk az olasz konyha egyik legkedveltebb alapanyagát.

A legnépszerűbb és legjobban várt kirándulás szerdán érkezett el, amikor is Európa legaktívabb vulkánjához, az Etnához látogattunk el. A leírhatatlan látvány mellett, 2 500 méter magasan egy romantikus lánykérésnek is tanúi lehettünk. Ezúton is szeretnénk újra gratulálni Ügyfeleinknek! A hegymászás fáradalmainak levezetéseként meglátogattuk a csodálatos Taorminát, ahol az ókori görög színházból meseszép kilátásban gyönyörködhettünk. A délutánt mindenki egyénileg tölthette el akár egy kellemes ebéddel, vagy ajándék vásárlással. Az utolsó napunk délutánját, az ebédet és a kicsekkolást követően, Cataniaban töltöttük el, ahol bejárhattuk a város főterét és a környező sétáló utcákat. Ezután útnak indultunk a repülőtérre, ahonnan az első turnus utazói sikeresen haza is jutottak, azonban a második turnus esetében kalandos nap következett.

Hosszas várakozás után kiderült, hogy a viharos időjárás miatt sajnos nem tudunk felszállni, így plusz egy napot kell eltöltenünk Szicíliában. Többen nehezen viselték, hogy eltérünk az előzetes menetrendtől, viszont a csodálatos tengerparti szálloda, ahol utolsó napunkat töltöttük, szinte mindenkit kárpótolt, főleg, hogy a másnap estét már mindenki otthon tölthette. Ezúton is szeretnénk megköszönni érintett Ügyfeleink türelmét és pozitív hozzáállását.

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Kövess minket közösségi oldalainkon!

Go to Top