fbpx
Főoldal - Q-Service - Q-Service – Járványban is működik a hálózat EVO II.

Q-Service – Járványban is működik a hálózat EVO II.

2020-11-23T09:20:02+01:002020. november 26.|Címkék: , |

0

Piri András – Rusznák András

A tavasszal megjelent, az alábbiakban ismét közölt cikkhez szólnék aktuálisan.

Kezdeném azzal, hogy egy-két kivételtől eltekintve – amelyekről szólni fogok, az akkori sorok változtatás nélkül a jelenlegi, második hullám alkalmával is érvényesek! Szervizpartnereink maximális odafigyeléssel, az ügyfelek egészségét szem előtt tartva végzik a szolgáltatásaikat. Mégis van, ami különbözik a tavaszi helyzettől. Nem csak az egészségügyben dolgozó kollégáknak, hanem az autószerelés szolgáltatást végzőknek is egyre több tapasztalat áll rendelkezésére. A tavasszal alkalmazott procedúrát még hatékonyabbá és biztonságosabbá téve dolgoznak a kollégák. A fentiekben említett eltérésről szólva fontos megemlítenem, hogy ellentétben a tavaszi időszakkal, jelenleg a beérkező munkamegrendelés mennyisége nem csökkent és szinte telt házzal üzemelnek a Q-Service partnereink! A kormányzat által meghozott, a tavaszival azonos intézkedés, miszerint „A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében Magyarország Kormánya mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét.” A gépjárművekre „…… A vonatkozó kormányrendelet értelmében a mostani veszélyhelyzet ideje alatt, azaz november 4. után lejáró okmányok – beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak.” A Q-Service véleménye ezzel kapcsolatban határozottan az, hogy a lejáró műszaki érvényességgel együtt a gépjárműre kötött biztosítás érvényessége, a műszaki érvényesség hiánya okán felfüggesztésre kerül és emiatt feltétlenül érdemes a kormány engedélye ellenére is műszaki vizsgára elvinni a gépjárműveket! Tehát a biztosítás nem hosszabbodik meg és az érvényét veszti abban az esetben is, amikor a gépjármű lejárt műszaki engedéllyel vesz részt a forgalomban! Érdemes tehát a sorban állás elkerülése, a biztosítás által nyújtott biztonság miatt is elvinni az autókat az aktuálisan szükséges műszaki átvizsgálásra és vizsgáztatásra! Úgy gondolom érdemes megemlíteni, hogy a jelenlegi helyzetben nem minden szerviznél kötelező az előre (nem személyesen) egyeztetett látogatási időpont megléte. Javasoljuk azonban, hogy azt előre telefonon, webfelületen vagy elektronikus levélben célszerű megtenni!

Ezúton is kívánunk mindenkinek jó egészséget és kitartást e nehéz időszakban!

Piri András

Q-Service üzletágvezető

 

A tavaszi cikk….

Q-Service – Járványban is működik a hálózat

Szervizelés a járványban: a szervizek nyitva lehetnek, nyitva is vannak, de hogyan működik, miben változtat egy nagy hálózat?

A járvány szinte minden gazdasági ágazatban érezteti hatását. Sajnos nem maradt következmények nélkül a járműjavítás sem, erről nemrégiben jelent meg írás az Autoszektorban. A Q-Service hálózatról, annak tagjairól és szolgáltatásairól az Autószektor olvasói rendszeresen olvashatnak – itt a lista.

Most újra felkerestem Piri András üzletágvezetőt, hogy számoljon be a vírushelyzetben bevezetett intézkedésekről – meglepő listát tárt elém.

A szervizeket nem kell bezárni

A kormányzati intézkedések nyomán életbe lépett korlátozások nem érintik a járműfenntartó vállalkozásokat, azok továbbra is, korlátozások nélkül nyitva tarthatnak. Igen ám, de az ügyfelek száma sok helyen nagyon visszaesett. Persze van néhány kivétel, ahol nem csappant meg jelentősen a javítást igénylők száma. Ezeken a helyeken viszont ebben az időszakban némi előnyt jelent, hogy sokkal rövidebb határidőkkel tudják elvállalni a munkákat, ami az ügyfelek szempontjából örömteli hír.

Safety first,

Azaz a biztonság mindenekelőtt. Az, hogy nyitva lehet a szerviz, nem jelentheti azt, hogy változatlan formában működik a szolgáltatás. A szervizeknek a Q-Service központja a vírushelyzet idejére érvényes biztonsági ajánlásokat adott ki, amelyek elsősorban az érkező és távozó járművek fertőtlenítéséről szól.

A legtöbb szervizben rendelkezésre áll a hirtelen nagy hírnévre szert tevő ózongenerátor berendezés. Ez az eszköz a beszívott levegőt előbb megszűri, majd két lépésben a levegő oxigéntartalmát felhasználva O3 molekulát, vagyis ózont állít elő belőle.

Az eljárásról már olvasható magyarázó cikkünk az Anyukám is érteni fogja rovatban.

A szervizben dolgozók egészségének megvédése érdekében az érkező autókon minden esetben elvégzik fertőtlenítést. A kulcsokat is úgy veszik át, hogy azokat fertőtlenítő hatású szerrel kezeik. A javítás csak ezután kezdődhet el!

A munka végeztével pedig az ügyfél érdekében végzik el még egyszer a fertőtlenítést. Ezekért a szolgáltatásokért külön díjat a szervizek nem számolnak fel.

Személyes kontaktusok minimalizálása

A munkaterületre, a szervizállásokhoz, aknák, emelők közelébe eddig sem mehettek az ügyfelek a biztonsági előírásoknak megfelelően. Ebben az időszakban viszont az ügyfelek számára kialakított váró helység is üresen marad.

A műhelyben tehát csak az alkalmazottak tartózkodhatnak, ők is fokozott higiénia előírások betartásával.

Fentiek miatt fontos, hogy a Q-Service hálózat tagjaihoz kötelező az előre (nem személyesen) egyeztetett látogatási időpont megléte. Ezzel elkerülhető az ügyfelek találkozása, ami még akkor is kerülendő, ha az csak a szerviz előtt, nyílt térben lenne lehetséges, és így tud a szerviz is egy ügyféllel hatékonyan foglalkozni.

 

Rusznák András

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Kövess minket közösségi oldalainkon!

Go to Top