12 hét alatt készült el a legújabb McLaren különleges fényezése

A 400 km/h feletti végsebességű McLaren Speedtail Albert megjelenését a típus egyik korai prototípusának külseje inspirálta.

 

A McLaren 1993 és 1998 között egész pontosan 106 példányt készített az F1 típusjelzésű szupersportkocsiból, a 386 km/h végsebességű modell egyik érdekessége, hogy három utas foglalhat benne helyet, a sofőr pedig középen ül.

A McLaren F1 szellemi örököse a Speedtail, mely az F1, a P1 és a Senna után a McLaren Ultimate Series negyedik képviselője. Az autóból mindössze 106 példány készült, és ezek mindegyike elkelt rögtön a hivatalos bejelentés pillanatában, vagy még az előtt.

© McLaren

Most pedig feltűnt a színen az egyetlen példányban készült McLaren Speedtail Albert, amely nem más, mint az autó egyik 2018-as korai prototípusának a külsejét megkapó különlegesség.

Két hétig tartott a karosszéria maszkolása, ehhez közel 2 kilométer hosszú ragasztószalagot használtak fel, ezután következett a hathetes fényezési folyamat, majd pedig négy hetet vett igénybe a száradás és a fényezett elemek felszerelése.

© McLaren

Az autó arról az Albert Drive-ról kapta a nevét, ahol a wokingi csapat egykoron az első McLaren F1-eseket tesztelte.

© McLaren

Az igen hosszú, több mint 5,1 méteres Speedtail rendkívül áramvonalas karosszériát kapott, amelyhez mindössze 1430 kilogrammos tömeg társul.

© McLaren

A 4 literes biturbó V8-as benzinmotorra épülő hibrid hajtáslánc összteljesítménye eléri az 1050 lóerőt. Így aztán nem csoda, hogy a 0–300-as sprint ezzel a kocsival akár 12,8 másodperc alatt letudható (P1: 15,5 s), a végsebesség pedig mintegy 402 km/h.

© McLaren

A szélvédő felső része gombnyomásra elektronikusan sötétíthető, így nincs szükség hagyományos napellenzőkre. Külső visszapillantó tükröket sem találunk a karbonszálas autón, ezek helyét ugyanis nagyfelbontású kamerák és kijelzők vették át.

© McLaren

Érdekesség továbbá, hogy az első kerekek speciális, légellenállás-csökkentő felniket kaptak, illetve hogy az aktív hátsó szárnyak flexibilis karbonszálas anyagból lettek kialakítva.

© McLaren

Forrás: hvg.hu/cegauto

 

2021.08.20.

Ezen a weboldalon sütiket használunk.
Adatvédelmi nyilatkozat