fbpx
Főoldal - Motor és tuning - Formula E: szeptember után már nem indítják újra a sorozatot

Formula E: szeptember után már nem indítják újra a sorozatot

2020-05-22T08:53:42+02:002020. május 22.|Címkék: , |

0

A Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag megerősítette, hogy szeptember után már nem indítják újra a 2019–2020-as szezont, hogy a figyelmüket a következő kiírásra tudják irányítani, amikor már teljes jogú világbajnoki státuszt kapnak az FIA-tól.

Továbbra is bizonytalan, mikor folytatódhat a kiírás (Fotó: AFP)

 

A Formula E vezetősége meghosszabbította a 2019–2020-as szezon felfüggesztését, aminek eredményeképp a június 21-i berlini fordulót is törölték, továbbá sárga jelzéssel látták el júliust is, ami azt jelenti, kérdéses az akkorra tervezett versenyek megtartása.

Az eredeti tervek szerint a július 25–26-i londoni futamokkal ért volna véget a szezon, ám most még az is bizonytalannak tűnik, hogy egyáltalán addigra sikerül-e folytatni a versenyzést. A Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag legutóbb úgy fogalmazott, egy bizonyos ponton túl inkább befejezik a szezont.

Ha nem tudjuk augusztusban és szeptemberben folytatni, akkor lezártnak tekintjük a szezont. Inkább feláldozzuk a mostani kiírást, hogy decemberben elindíthassuk az újat, immár az FIA kötelékében – utalta arra, hogy következő szezontól a Formula E teljes jogú világbajnoki státuszt kap a Nemzetközi Automobil-szövetségtől.

„Kevés esélyt látok arra, hogy ne tudnánk folytatni, igaz, kivételes időket élünk, ám ez kivételes lenne a kivételes helyzetben. Úgy gondolom, kettő-négy eseményünk lehet még, dupla futamokkal akár ennél is több. Ám, mint mondtam, szeptember után már nem versenyzünk, akkor rögtön ugrunk a következő szezonra” – jelentette ki a Motorsport.com megkeresésére.

Eddig összesen öt versenyt tartottak meg a 2019–2020-as évadban, s a bajnokság élén António Félix da Costa foglal helyet 67 ponttal, mögötte Mitch Evans következik 11 pontos hátránnyal.

Forrás: nemzetisport.hu

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Kövess minket közösségi oldalainkon!