A MICHELIN-CSILLAGOK mint az abroncs értékesítés eszköze? 

A Michelin csillagok története az abroncs gyártó Michelin-hez tartozik. Gondoltad volna, hogy a mai napig fennmaradt rangsor csupán egy marketing fogásnak indult? 

A Michelin csillagok története ott kezdődött, hogy a Michelin testvérek, Andre és Eduardo egy finoman szólva sem jól prosperáló céget vettek át, amely akkoriban mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozott. Az 1800-as évek végén meglátták a lehetőséget a vulkanizált gumiabroncsok gyártásában, így egy 180 fokos fordulattal teljesen irányt váltottak a gyár működésében.

Az 1900-as évek eleje volt az első nagy autóipari boom kezdete: Franciaországban ekkor körülbelül 3000 autó rótta az utakat.

A Michelin testvérek, akik feltalálták a cserélhető, pumpálható gumiabroncsot, nagyon ambiciózusak voltak, viszont ismét vakarhatták a fejüket. Az emberek ugyanis nem vásároltak annyi gumiabroncsot, mint szerették volna.

Az eladás csökkenésének hátterében az állt, hogy – mivel az emberek relatíve keveset autóztak akkoriban -, nem kopott el eléggé a gumi, így nem volt szükség újra.

A MICHELIN ZSENIÁLIS MARKETINGFOGÁSA

A testvérek előálltak hát egy újszerű ötlettel: ahhoz, hogy az embereket utazásra ösztönözzék, létrehoztak egy útikalauzt.

Az útikönyv a kezdetekben olyan infókat tartalmazott, amelyekre minden autósnak szüksége volt: szerepelt benne a Franciaországban található összes szerelőműhely, hogy defekt esetén hová érdemes menni, hol találhatóak az üzemanyagtöltő állomások, valamint merre vannak a legjobb éttermek és hotelek, ahol ehetnek és megszállhatnak az utazók.

A Waze és Google Maps világában mai fejjel teljesen elképzelhetetlen egy ilyen útikalauz, pedig akkor hiánypótló volt, hiszen csak akkoriban kezdtek elterjedni az úthálózatot is jelölő térképek.

A maga nemében egy teljesen egyedülálló útikönyv volt: a piacon nem volt semmi ehhez fogható.

A Michelin-kalauz tehát sikerre volt ítélve, és gyorsan el is indították a többi országban is.

DE HOGYAN KERÜL A KÉPBE A “MICHELIN-CSILLAGOS ÉTTEREM”?

Az 1920-as években már egyre több autó cirkált az utakon, az útikalauz pedig annyira sikeres lett, hogy az eleinte ingyenes kalauzért a 20-as évek elején már fizetni kellett.

Az éttermek egyre népszerűbbek lettek, az útikalauz szerkesztői pedig arra kérték az autósokat, hogy véleményezzék az egyes éttermeket.

Egy ideig tehát amatőr szinten zajlott a véleményezés, majd ahogy minden, úgy ez is egyre inkább kezdte kiforrni magát.

Jöttek a különböző ítinerek, amelyek mentén mentén az értékelés zajlott, ilyenek például, hogy mennyire eredeti az étel, milyen a konyha, illetve milyen az ár-érték arány.

Később a testvérek úgy döntöttek, hogy főállású “ételellenőröket” és ételkritikusokat neveznek ki, akik névtelenül véleményezik az éttermeket, és értékelik a konyhát és a kiszolgálást. A vállalat pedig a mai napig megtartotta ezt a filozófiát: csak a legjobb éttermek szerepelnek az útmutatóban.

1926-ban úgy döntöttek, hogy még exkluzívabbá teszik a dolgot; elkezdték rangsorolni az éttermeket a csillagok alapján.

MIT JELENT VALÓJÁBAN, HOGY MICHELIN-CSILLAGOS EGY ÉTTEREM?

1931-ben úgy döntöttek, hogy 3 kategória lesz – 1, 2 és 3.

• Az 1 csillag azt jelentette, hogy – magas színvonalú a konyha, érdemes megállni az étteremben.
• A 2 csillag azt jelentette, hogy kiválóan főznek, érdemes kitérőt tenni.
• A 3 csillag pedig azt, hogy kivételes a konyha, megéri a hosszú utazást.

Ezzel a zseniális marketingfogással a Michelin testvéreknek sikerült elérniük, hogy az emberek még többet utazzanak, ami az abroncsok keresletét növelte.